Tartsd közel a barátaidat,de még közelebb az ellenségeidet Hétéves korom óta utáltam Rachel Dawsont.A szomszédom és az első számú esküdt ellenségem volt.Hála neki, szinte az összes gyerekkori veszekedésünk úgy végződött,hogy felgyújtottam valamijét. (Vagy fordítva.)Árulkodott a szüleimnek, ha takarodó után értem haza.Árulkodtam a szüleinek, amikor hazudott, hogy van-e barátja.Így ment közöttünk az adok-kapok a gimi alatt, és amikor egyetemre mentünk,kölcsönösen megfogadtuk, hogy soha többé nem állunk szóba egymással.Egészen addig, amíg fel nem bukkant nálam az egyetem utolsó évében,átmeneti szállást kérve. Amíg rá nem döbbentem,hogy mennyi minden megváltozott közöttünk, és egyre nehezebb lettmegtartani tőle az öröknek hitt távolságot Izgalmas és rendhagyó szerelmi történet, váltott szemszögből.A magyar kiadásban helyet kapotta történet plusz fejezete is, az Utálattal: Rachel.Hagyd, hogy elraboljon!Tudtam, hogy tele lesz jóféle csipkelődéssel, feszültséggel és erotikával.De egyáltalán nem láttam előre a mélységeit. NatalieThe Biblioholic, goodreads.comEzek ketten milyen rohadt aranyosak! Az Utállattal: Ethanimádni való olvasmány. Alaina, goodreads.comSzereted az érzéki, de tartalmas könyveket?Vidd haza nyugodtan, tetszeni fog!16 éves kortól ajánljuk!
VÁGYOM RÁD - ANTOLÓGIA
9,96 € ÁFA-t tartalmazza
VÁLASSZ ENGEM!
9,24 € ÁFA-t tartalmazza
UTÁLATTAL: ETHAN ÉS UTÁLATTAL: RACHEL
Leírás
Kategóriák: LEKTUR,KRIMI,FANT, SZÉPIRODALOM
Apple Shopping Event
Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%
Sale_coupon_15
9,91 € ÁFA-t tartalmazza
Elfogyott
Elfogyott
Ez a könyv jelenleg nincs készleten
Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!
17
People watching this product now!
Online fizetés Barionnal:
Könyvajánlónk - további könyvek, termékek
MÓKÁS BARÁTOK – SZÍNEZŐKÖNYV A LEGKISEBBEKNEK ( FISHER PRICE)
Értékelés: 0 / 5
raktáron
4,23 € ÁFA-t tartalmazza
Customer Reviews
Értékelés: 0 / 5
0 reviews
Értékelés: 5 / 5
0
Értékelés: 4 / 5
0
Értékelés: 3 / 5
0
Értékelés: 2 / 5
0
Értékelés: 1 / 5
0
„UTÁLATTAL: ETHAN ÉS UTÁLATTAL: RACHEL” értékelése elsőként Válasz megszakítása

Értékelések
Clear filtersMég nincsenek értékelések.