ÚRI MURI

Leírás

Az Úri muri (1928) a múlt század végén játszódik. Egy alföldi kisváros földbirtokosairól rajzol képet alegnemesebb szépirodalom eszközeivel, egyben jellegzetes alföldi beszédmóddal élve.A regény háromsúlyos problémával foglalkozik, melyek természetesen Móricz gondjai is. Egyrészt az önpusztító,dáridókkal teli földesúri – dzsentri lét valósághű ábrázolásával annak veszélyére figyelmeztet. Másrészta környezetéből kiemelkedő, a környezeténél értékesebb földbirtokos; Szakhmáry Zoltán alakjában azerőtlenségből fakadó lefelé-süllyedés csapdáját mutatja meg. Az erőtlenség jele Szakhmáry kettősélete is – felesége mellett szeretőt tart. Ez a regény harmadik problematikája: a nő mint végzet. Másmegfogalmazásban: teljes élet csupán igazi társsal lehet, ám ezt olyan nehéz találni…Az íróegyüttérzéssel szemléli alakjait: végül is értékek és hibáikkal együtt értékes magyar emberekkallódnak vagy pusztulnak el. És ezzel a számára oly fontos ország lesz kevesebb, és a a nemzet sorsalesz nehezebb. Az örökké építkező, előre lépő Móricz saját korához intézi így mondandóját. Trianonután néhány évvel, a lassan konszolidálódó, Bethlen István miniszterelnöksége alatt némileg erőrekapott kicsi haza nem választhatja önpusztítást – bármennyi tragédia, fájó emlék van mögötte ésbizonytalan jövő előtte. Szakhmáry Zoltán részegen önmaga ellen fordítja a fegyvert: ez is virtus -magyar módra… De az igazi tett – s ezt nem csupán az Ún muri, de Móricz Zsigmond élete és életművepéldázza – nem ez! Megoldás, ám rossz megoldás; út, ám tévút. A legnagyobb virtus, hogy MóriczZsigmond barátját és fegyvertársát, Ady Endrét idézzük: a muszáj-Herkules sorsának vállalása.KaiserLászló

Kategóriák: ,

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

6,95 € ÁFA-t tartalmazza

15 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

MAGYARORSZÁG 2020 – 50 TANULMÁNY AZ ELMÚLT 10 ÉVRŐL

raktáron

19,58 € ÁFA-t tartalmazza
Kiadó

MCC PRESS KFT.

THE UNLISTED 2. – REBELLION – LÁZADÁS

raktáron

8,44 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

FLYNN, JUSTINE – KUNZ, CHRIS

Kiadó

KÖNYVMOLYKÉPZŐ KIADÓ

THE WORLD BETWEEN BLINKS – A PISLANTÁSOK KÖZÖTTI VILÁG

raktáron

9,90 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

AMIE KAUFMAN-RYAN GRAUDIN

Kiadó

KÖNYVMOLYKÉPZŐ KIADÓ

AZ ARANYCSAPAT MÁSKÉPPEN – AZ 1954-ES VB-DÖNTŐ ÉS AMI MÖGÖTTE VAN

raktáron

16,64 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

DÉNES TAMÁS

Kiadó

HITEL KIADÓ

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„ÚRI MURI” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5