URADALOM ÉS PLÉBÁNIA – NÉPRAJZTUDOMÁNYI KÖNYVTÁR 4.

Az egykori magyarországi oszmán hódoltság dél-dunántúli területeinek visszafoglalása után (1686)egy évtizednek kellett eltelnie ahhoz, hogy az összeírók ismét beszámoljanak az ott élő rácokról és kontinuus magyarokról, majd az ország más megyéiből érkező magyarokról és szlovákokról. Nem sokkal később csatlakoztak hozzájuk a német telepesek is, és roppant számuk miatt a régiót hamarosan Sváb Törökországként(SchwäbischeTürkei) is emlegették. Az abszolutista Habsburgállam támogatta az őket befogadó latifundiumok létrejöttét, így a kötetben tárgyalt Bottka-, majd Sinzendorf-, ezután Mercy-, végül Apponyi-uradalom tulajdonosainak működését is. A római katolikus egyház újraszervezése – a vármegye főispánjaként működő püspökök minden törekvése ellenére – több emberöltőn át zajlott, ha még oly elhivatott lelkipásztorok is vezették a plébániákat, mint például a szakadáti anyaegyház vallási életét megreformáló Winkler Mihály. A kötet a történeti néprajzi kutatásokban újszerű módon, e két kontextus (uradalom és plébánia) párhuzamos érvényesítésével kísérli meg a Tolna vármegye második legnagyobb uradalmában fekvő római katolikus plébánia falvaiban (elsősorban Diósberényben és Szakadáton) élő lakosok átalakuló, többrétegű életvilágainak felrajzolását 1699-től 1767-ig.Ament-Kovács Bence (1991) néprajzkutató, történész. 2015-től a Magyar Népi Iparművészeti Múzeum muzeológusa, 2018 óta pedig az MTA, majd HUN-REN Bölcsészettudományi Kutatóközpont Néprajztudományi Intézetének fiatal kutatói ösztöndíjasa, jelenleg tudományos munkatársa. Doktori (PhD) fokozatát 2023-ban szerezte meg az ELTE BTK Magyar és összehasonlító folklorisztika doktori oktatási programján. Szakmai érdeklődésének meghatározó iránya a levéltári források felhasználásán alapuló történeti néprajz, hangsúlyosan a dél-magyarországi németség története és néprajza. Elnyerte a Prima Junior díjat (2016), a HUN-REN Bölcsészettudományi Kutatóközpont Anonymus-díját (2023), a Magyarországi Németek Országos Önkormányzata Heinek Ottó-díját (2024) és a Magyar Néprajzi Társaság Jankó János-díját (2024).