UKRAJNA – A NYUGAT HIBÁI

Közismert tény, hogy a propagandatörténetek nem a tények leírására szolgálnak, és nem is a főszereplők valós szándékainak feltárására. Az ukrajnai háború médiavisszhangja sem kivétel ez alól a szabály alól, azonban ritkán volt a háborús, uszító diskurzus befolyása ilyen erős és ennyire osztatlan a nyugati közvéleményben. A valóság és az agymosás fikciói közötti, immár mélységes szakadékon túl, 2014 óta nemcsak annak lehetünk tanúi, hogy a médiából szinte teljesen kizárnak minden pacifista diskurzust, hanem annak is, hogy a hatalmi elitek megdöbbentően ragaszkodnak saját propagandájuk legprimitívebb, már-már lealacsonyító kliséihez. Az egyöntetűség e két igen aggasztó jelensége a médiatulajdon túlzott koncentrációjából fakad, és azt eredményezi, hogy ez a „Média” a legitim diskurzus egyedüli birtokosaként határozza meg a háború és a béke hangnemét.(Részlet a Szerző előszavából) Gondolkodásának fő pillérei a modern baloldali eszmék elemző bírálata, a nyugati hatalmi struktúrák, valamint a média társadalmi szerepének vizsgálata. Már korai írásaiban is következetesen feltárta, miként alakítják a globális hatalmi érdekek a politikai diskurzusokat, és hogyan járul hozzá a média a nemzetközi konfliktusok értelmezésének torzításához. Ez a globalizációkritikai és médiakritikai irányultság határozza meg egész munkásságát, amelynek középpontjában a nagyhatalmak céljait kiszolgáló narratívák leleplezése áll.