ÚJLIPÓTVÁROS ÉPÍTÉSZETE 1861-1945

Újlipótváros Budapest építészetileg legeklektikusabb városrésze, azonban ennek ellenére lakóövezeti utcái egységes atmoszférát árasztanak. A II. Lipót magyar királyról elnevezett Lipótváros egykori külterülete nem büszkélkedhet történelmi múlttal, de annál jelentősebb az építészeti öröksége a múlt század első feléből. A Duna fontos szerepet töltött be fejlődésében: a XVIII. századtól a nyersanyag- és készáru-kereskedelmével a terület különböző etnikumok találkozóhelyévé vált. Az első jelentősebb építtetők a mai Újlipótváros területén a XIX. század eleji vállalkozó pesti polgárság tagjai voltak. Ullmann dohányraktárával és Tüköry serfőzdéjével a majdani Pozsonyi úti ipari-üzemi építészet alapjait rakták le. A Magyarországon megkésetten jelentkező első ipari forradalom már itt érte el tetőpontját az 1860-as, 1870-es években a terület gőzmalmaival és gépgyártásával. Ebben az időben hazánk Európa legnagyobb lisztexportőre volt, fejlett őrlési technológiájával a tengerentúlra is termelt. A Váci út mentén jött létre az Osztrák-Magyar Monarchia egyik legjelentősebb gyárövezete és Budapest első nagyobb erőművei is. Mikor a komolyabb gyáripari beruházok száma a XIX. század végétől csökkenni kezdett, a városrész bérházépítészetének aranykora köszöntött be. A kiváló közlekedési lehetőségekkel és infrastruktúrával ellátott környék vonzotta a modern otthont óhajtó polgárokat. Négyemeletes bérházainak köszönhetően a későbbi Újlipótváros déli része is csatlakozott a századvégi Budapest világvárosi miliőjéhez. A XX. század elején a városrészben alkotó nagynevű építészek a Nyugaton végbemenő építőművészeti változásokat évről évre figyelemmel kísérték. Ennek folytán fél évszázad alatt minden jelentősebb nyugat-európai stílus hatása megjelent a területen. A szecesszió-art nouveau összes irányzata, az art deco és a modernizmus, ez utóbbi tette fogalommá a városrész nevét. A két világháború közti modern lakóházépítészet hazánkban itt teljesedett ki és itt fogadta el, ha lassan is a közízlés. Ebben a stílusban épült fel a városrészben a Horthy-korszak legmodernebb, legdrágább és legelegánsabb bérházegyüttese, a hozzá átgondoltan megtervezett közparkkal. Ugyan a II. világháború viszontagságai és az azt követő szocializmus nem kedvezett a polgári kultúrának, Újlipótváros ettől függetlenül többé-kevésbé megőrizte öntudatosságát, mely a mai napig kisugárzik utcáiból. A kötet a városrész változatos, csaknem 700 épületből álló, 250 építész által tervezett történelmi állományát hivatott leírni és bemutatni 1200 fényképpel, mellette 40 oldalban 200 évnyi hely-, társadalom-, gazdaság-, ipar- és családtörténeti tanulmányt tartalmaz.