A Soul on Fire átfogó betekintést nyújt az egyik valaha élt legprovokatívabb zenész életébe. Peter Steele zseniális kreativitásának köszönhetően, a Carnivore vad napjai után, a platinalemezes Type O Negative élén kiérdemelte a goth metálisten titulust.A katolikus iskolában eltöltött napjaitól, a 80-as évek New York-i hardcore világán át, a depresszióval kisért szupersztár státuszig mindent megélő baritonhangú bőgős kitörölhetetlen nyomot hagyott a rajongóiban, a popkultúrában és a Playgirl magazinban.Ez az életrajz az ő történetét meséli el, ha már maga nem tehette meg.Már semmi sem tesz boldoggá, és ettől még rosszabbul érzem magam, mert közben pontosan tudom, hogy valójában nagyon szerencsés embernek számítok. És most nem csak arra gondolok, hogy egy sikeres zenekarban játszom. Szerintem, aki nem vak, tud járni és képes beszélni, annak semmi oka panaszra. Ez ironikus és egyben szomorú is. Sok minden megváltozott az életünkben. Egymást érik a halálesetek és zűrzavar jellemzi a napjainkat. Mindezek ellenére, ahelyett, hogy kimennék az utcára és behúznék valakinek, csak mert haragszom a világra, úgy döntöttem, inkább írok egy rakás csapnivaló dalt Peter Steele.
TÖRTÉNELMI VILÁGATLASZ (2024)
33,88 € ÁFA-t tartalmazza
WHEEL OF FORTUNE MATCHBOX ÖRDÖGLAKAT
4,33 € ÁFA-t tartalmazza
TYPE O NEGATIVE – SOUL ON FIRE
Leírás
Kategóriák: ZENEI KÖNYVEK
Apple Shopping Event
Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%
Sale_coupon_15
12,61 € ÁFA-t tartalmazza
Elfogyott
Elfogyott
Ez a könyv jelenleg nincs készleten
Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!
17
People watching this product now!
Online fizetés Barionnal:
Könyvajánlónk - további könyvek, termékek
ZSELÉS TOLL LAZY STARS KUPAKOS 0,5 MM RADÍROZHATÓ KAKAS FEKETE BETÉTTEL
Értékelés: 0 / 5
raktáron
1,60 € ÁFA-t tartalmazza
Customer Reviews
Értékelés: 0 / 5
0 reviews
Értékelés: 5 / 5
0
Értékelés: 4 / 5
0
Értékelés: 3 / 5
0
Értékelés: 2 / 5
0
Értékelés: 1 / 5
0
„TYPE O NEGATIVE – SOUL ON FIRE” értékelése elsőként Válasz megszakítása

Értékelések
Clear filtersMég nincsenek értékelések.