TÚLSZERETLEK

Leírás

Elhittük, hogy a végére jól alakulhat…Mia jól tudja, hogy a múltja által elvadított személyiségével mindent elpusztító – de legalábbis felforgató – hurrikánként söpör végig mások életén. Még azokén is, akiket megszeret. Érzi, ideje lenne a lecsillapodásnak, ám a módját nem ismeri. Pontosabban sejti: vissza kell térnie a múltba, hogy a titkok feltárásával rendezze a jelenét, és könnyítsen a jövőjén. Kalapos Sámuel kezét fogva ez nem is tűnik olyan ijesztőnek. Ám korántsem biztos, hogy a rendrakás során felfedett, addig elhallgatott titkok nem okoznak még nagyobb káoszt…A szívtiprónak bélyegzett Sámuelnek be kell látnia, valójában nem ért a nők nyelvén. Vagy neki okoz kihívást a kötődés, vagy az sodorja őrült helyzetekbe, akit végre komolyan venne. Túlszereti Miát? Lehetséges. Mindezeknek egészen biztosan köze van ahhoz, hogy az édesanyja gyerekkorában elhagyta a családjukat. Válaszokat kereső dokumentumfilmje forgatása közben aztán olyan fordulatokkal szembesül, amelyeket talán jobb lett volna nem megbolygatni… És amelyek a Miával alakuló kapcsolatukat is alapjaiban megváltoztatják.

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

12,48  ÁFA-t tartalmazza

11 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

NINCS JÖVŐ IRODALOM NÉLKÜL 1. – A TISZTÁNLÁTÁS KESERŰSÉGE

raktáron

10,46  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

CSOÓRI SÁNDOR

Kiadó

ERDÉLYI SZALON KFT.

MONDANÁM, DE NEM MEGY

raktáron

10,28  ÁFA-t tartalmazza
Kiadó

JEZSUITA KIADÓ

MAGYARHON ÉS AZ ÚJVILÁG – VÁLOGATOTT TANULMÁNYOK

raktáron

13,88  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

URBÁN ALADÁR

Kiadó

LINE DESIGN KFT.

IFJÚI ÉVEIM

raktáron

27,67  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

RUBINSTEIN, ARTHUR

Kiadó

EURÓPA KÖNYVKIADÓ

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„TÚLSZERETLEK” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5