Akármilyen bőrbe bújsz, kellesz nekem!Japán az 1600-as évek vége felé. A határok lezárva, a császártúszként él saját palotájában, a hatalom valódi gyakorlója a sógun.Az árva Szorana mindent, amit tud, az őt befogadó nindzsáktól tanult,ám mivel hófehér külsejével feltűnő jelenség, talán sosem válhat a láthatatlanság mesterévé. Ő azonban még ennél is többről álmodik: a szamurájok kasztjáhozszeretne tartozni, és valami fontosat tenni jelentéktelen életében.Renmu alakváltó nyestkutya. Egy megkeseredett varázstanuki, aki megtanulta,hogy az emberekkel pusztán üzleti kapcsolatokat ápoljon: mellettük él,de sosem velük. Napról napra éli az életét, kergeti a gyönyöröket,és semmit nem akar kevésbé, mint valami jelentős dolog részesévé válni.Egy küldetés, egy találkozás, egy alku és elindul a kaland, amely mindkettejükéletét fenekestől felforgatja. Miközben halálos szörnyek elől menekülnek,szenvedélyes és tiltott vonzalom alakul a két számkivetett között azonban senki és semmi nem az, akinek vagy aminek eleinte látszik.Ha felszikrázik a levegő, és elszabadulnak a vágyak, vajon létrejöhet-eakár csak egyetlen igaz dolog is egy rendszerszinten hazug világban.A japán folklóron alapuló történelmi fantasy egy olyan írótól,aki maga is Japánban élt.Hagyd, hogy lenyűgözzön!Magával ragadott, mint Szoranát a vihardémon! Dióhéjban könyves és filmes blogEz a könyv biztosan azok közé fog tartozni,amiket még sokszor el fogok olvasni! reading_ismytherapySzereted a fantáziadús, érzéki, tartalmas könyveket?Vidd haza nyugodtan, tetszeni fog!16 éves kortól ajánljuk!
VISSZATÉRT HOZZÁM AZ EMLÉKEZET - DEMENCIA ÉS ÓPERENCIA
10,52 € ÁFA-t tartalmazza
TÍZ HÓNAP BABILON - TÉNYEK ÉS TANÚK
15,78 € ÁFA-t tartalmazza
TÜKÖR A FELHŐKÖN TÚLRA
Leírás
Kategóriák: LEKTUR,KRIMI,FANT, SZÉPIRODALOM
Apple Shopping Event
Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%
Sale_coupon_15
11,51 € ÁFA-t tartalmazza
Elfogyott
Elfogyott
Ez a könyv jelenleg nincs készleten
Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!
14
People watching this product now!
Online fizetés Barionnal:
Könyvajánlónk - további könyvek, termékek
Customer Reviews
Értékelés: 0 / 5
0 reviews
Értékelés: 5 / 5
0
Értékelés: 4 / 5
0
Értékelés: 3 / 5
0
Értékelés: 2 / 5
0
Értékelés: 1 / 5
0
„TÜKÖR A FELHŐKÖN TÚLRA” értékelése elsőként Válasz megszakítása

Értékelések
Clear filtersMég nincsenek értékelések.