TRUTYI

Leírás

Felemelő történet két nőről, akik egy váratlan terhesség miatt zavarba ejtően közel kerülnek egymáshozJules már öt éve elvált Leontól, de még mindig a közös, lepattant kocsmájukban dolgozik: a Trutyiban. A brightoni fiatalok kedvelt szórakozóhelyén éjszakánként feleseket tölt, és végignézi, ahogy a volt férje, Leon, diáklányokat szed fel. Egy nap Leon felveszi a tizenkilenc éves Nimet. Az új kolléganő érkezése felrázza Julest az évek óta tartó közönyből. Amikor pedig a lány terhes lesz, és Jules segítségét kéri, a kapcsolatuk gyökeresen megváltozik. Aztán Jules egyszer csak hirtelen egyedül marad az apró lakásában egy egynapos kisbabával a kezében, akin még érzi Nim illatát. Nem tudja, hova tűnt a gyerek anyja, visszatér-e egyáltalán. Azt pedig végképp nem sejti, hogy mit tartogat számukra a jövő. A Trutyi sodró erejű regény egy legkevésbé sem hagyományos családmodellről. Szerelem és szenvedély, biztonság és rombolás, káosz és rend kavarog minden egyes oldalán szétválaszthatatlanul. „Ez a könyv alapjaiban rengeti meg, amit eddig a szülőségről, a barátságról és az életben kitűzött céljaidról gondoltál.” Elle (UK)„Nem tudom, mikor jöttem rá, hogy Nim nem fog visszajönni. Csak lassan esett le számomra. Nem tudtam pontosan, mennyi ideig tart az összevarrás: tizenöt perc, fél óra? Egy óra elteltével vettem rá magam, hogy szóljak valakinek. A nővérek azt hitték, Nim eltévedt a kórházban, vagy talán rossz kórterembe küldték vissza. Észrevettem, hogy a kis bőrönd, amit bepakoltam neki, váltóruhával, fogkefével, a telefonjával, eltűnt. Erre felhívtam a nővérek figyelmét is. Lassan néma pánik lett úrrá mindenkin. A baba aludt. Végül megnézték a biztonsági kamerák felvételeit, és jól látszott, ahogy Nim egész egyszerűen kisétál a kórház parkolójából. Melegítőalsót és egy ócska, szürke kapucnis pulcsit viselt, még mindig kissé nehézkesen, kacsázva lépkedett, a jobb szemöldökén elkenődött vérfolt látszott.”

Kategóriák:

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

15,50  ÁFA-t tartalmazza

18 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

SÖTÉT SZÍV

raktáron

12,09  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

CASTILLO, LINDA

Kiadó

GENERAL PRESS KFT.

A FINTECH HÁBORÚI – A PÉNZ JÖVŐJE

raktáron

20,96  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

DA COSTA, JAMES

Kiadó

HVG KÖNYVEK

TARAJOSVILÁG – HÁNYFÉLEKÉPPEN HAJTHAT HASZNOT A SOKSZÍNŰ BAROMFIUDVAR?

raktáron

10,48  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

ZSIROS ANDRÁS

Kiadó

EXPERT BOOKS

TÜNDÉRSZÉP CIPELLŐ – MESÉS MESTERSÉGEK

raktáron

13,92  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

FÉSŰS ÉVA

Kiadó

MOJZER KIADÓ

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„TRUTYI” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5