TREMBLE – REMEGÉS – FŰZÖTT

Leírás

Dez Crossnak megvannak a maga problémái. Már majdnem tizennyolc éves és az elmeháborodás határán áll a Denazen részvénytársaság által használt drogtól, amivel a képességét igyekeztek fokozni. A hozzá közelálló emberek hátat fordítottak a földalatti mozgalomnak, és most a rossz oldalon harcolnak. És akkor még ott van Kale is… Ennél rosszabb már nem is lehetne a helyzet. Már persze, amíg nem lesz mégis rosszabb. A Denazen egy új, Uralom elnevezésű kísérletet készül indítani, ami működik is. Ám ez azt jelenti, hogy ki a régivel és jöjjön az új. Kiadták a parancsot, hogy végezni kell a második kísérlet minden túlélőjével, köztük Dezzel is. A jó hír az, hogy az eredeti kísérletnek van egy túlélője. Egy nő, akinek a vérében talán megtalálható az ellenszer a Felsőbbrendűség csoportjába tartozók második generációjának hibáira. De nem csak az ellenálló Hatosok tudnak a nőről. Dez apja képes lenne mindent megtenni, hogy megakadályozza a lányt az ellenszer megszerzésében – még azt az egyetlen dolgot is bevetné, amitől Dezben egészen biztosan egy világ omolna össze.

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

8,34  ÁFA-t tartalmazza

Elfogyott

Elfogyott

Ez a könyv jelenleg nincs készleten

Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!

10 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

HÁZASSÁG

raktáron

8,95  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

NAGY ANTAL

Kiadó

PUBLIO

TEKINTSD E MŰVET, ISTEN – A ZSÁMBÉKI PREMONTERI TEMPLOM ÉS KOLOSTOR TÖRTÉNETE

raktáron

23,37  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

VALTER ILONA

Kiadó

MARTIN OPITZ KIADÓ

150 ÉVES A MAGYAR VERSENYSPORT ELINDÍTÓJA, A MAGYAR ATHLETIKAI CLUB

raktáron

19,40  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

KÁLLAY KRISTÓF

Kiadó

SZÜLŐFÖLD KÖNYVKIADÓ

KETTŐS TÜKÖRBEN – MIKSZÁTH KÁLMÁN ÉLETE ÉS KORA

raktáron

13,84  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

CSÁSZTVAY TÜNDE

Kiadó

OSIRIS KIADÓ

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„TREMBLE – REMEGÉS – FŰZÖTT” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5