Danny Trejo Hollywood egyik legismertebb, legtermékenyebb és legkedveltebb karakterszínésze, emellett pedig sikeres étteremlánc-tulajdonos. Életútja az extrém mélységből az extrém magasságba vezetett: megjárta Kalifornia leghírhedtebb börtöneit ült San Quentinben és Foslomban is , fiatal korától heroinfüggőséggel küzdött, majd ahogy mondaná Isten kegyelméből jó útra tért. Egy rossz fiút alakító statisztából híres filmsztár lett, aki olyan legendákkal dolgozott együtt, mint Charles Bronson vagy Robert De Niro. Élettörténete, hiteles személyisége és aktív szerepvállalása számos embernek segített a szenvedélybetegségekkel való harcában.Arra tanítottak, hogy Isten minden imára válaszol, még akkor is, ha ťnemŤ a válasza. Az egyetlen ima, ami egész életemben elkísért, az ima, ami szíven ütött, amikor a katekizmusban találkoztam vele, az Szent Ferenc imája volt: ťSegíts, hogy ne arra törekedjek, hogy megvigasztaljanak, hanem hogy én vigasztaljak.Ť Ott, a cellában Isten segítségét kértem, és ezt a választ kaptam Tőle: ťSegíts!Ť Megértettem: segíts másokon. Azt mondták a gyűléseken is, ahová eljártam. ťAz isteni kegyelem csak akkor lehet a tiéd, ha elosztogatod magyarázták. Másokat kell szolgálnod. Még ha ők nem is részesülnek belőle, te fogsz.Ť Úgy értelmeztem Isten válaszát, hogy segítsek rabtársaimon, mert azt gondoltam, öt éven belül úgyis meghalok.
TREJO'S TACOS - 75 RECEPT DANNY TREJO KONYHÁJÁBÓL
19,17 € ÁFA-t tartalmazza
TOLVAJOK TELE - FŰZÖTT
12,58 € ÁFA-t tartalmazza
TREJO – BŰNRŐL, MEGVÁLTÁSRÓL ÉS HOLLYWOODRÓL
Leírás
Kategóriák: MEMOÁR,NAPLÓ,INT, TÁRSADALOMTUDOMÁNY
Apple Shopping Event
Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%
Sale_coupon_15
14,09 € ÁFA-t tartalmazza
Elfogyott
Elfogyott
Ez a könyv jelenleg nincs készleten
Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!
12
People watching this product now!
Online fizetés Barionnal:
Könyvajánlónk - további könyvek, termékek
160 GRAMMOS SZÉNHIDRÁTDIÉTA – HÚSMENTES KEDVENCEK
Értékelés: 0 / 5
raktáron
15,47 € ÁFA-t tartalmazza
A MAGYAR SZÍNMŰVÉSZET MEGÚJHODÁSÁNAK ÚTTÖRŐJE – DITRÓI MÓR ÉLETPÁLYÁJA
Értékelés: 0 / 5
raktáron
15,35 € ÁFA-t tartalmazza
Customer Reviews
Értékelés: 0 / 5
0 reviews
Értékelés: 5 / 5
0
Értékelés: 4 / 5
0
Értékelés: 3 / 5
0
Értékelés: 2 / 5
0
Értékelés: 1 / 5
0
„TREJO – BŰNRŐL, MEGVÁLTÁSRÓL ÉS HOLLYWOODRÓL” értékelése elsőként Válasz megszakítása

Értékelések
Clear filtersMég nincsenek értékelések.