TOTÁL

Leírás

Pippa Lee négy élete című kötet szerzőjétőlOlyan régóta vágyott rá, hogy elmúljon a fájdalom, és most, hogy megtörtént, ijesztőnek találta. Minek vegye a fáradságot, hogy ennyi mindent érezzen az élet során, ha úgyis minden köddé válik?Daphne, az újdonsült anya felett átveszi az uralmat a pedáns házvezetőnő. Joadot egy szekreter lezárt fiókjában talált gépirat súlyos tettekkel terhes mondatai nem hagyják nyugodni. Roxanne-t rendellenességgel született húga sorsa nyomasztja, és elhatározza, hogy megmenti őt. Miller filmszerűen megírt, fordulatos, drámai helyzeteket felvonultató novellái tele vannak meglepetéssel. Főhősei a kapcsolódást és az örömöt keresik, ha mégoly különös, olykor pusztító módon teszik is. Mind a hét történet egy-egy élénk színekkel megfestett külön világ, amelynek lakói és kérdésfeltevései befészkelik magukat a gondolatainkba, és ott maradnak jóval azután is, hogy a történet véget ért.„Miller feltárja előttünk a hétköznapi történetek komplexitását. Sajátos perspektívájából a leghétköznapibb történet is megtelik élettel.”? The New York Times Book ReviewRebecca Miller (1962) amerikai író, filmrendező, a Menekülés az életbe és a Jack és Rose balladája című filmek forgatókönyvírója, rendezője. Regényei és novelláskötetei eddig 32 nyelven jelentek meg.

Kategóriák: ,

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

14,01  ÁFA-t tartalmazza

17 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

A JELESEK

raktáron

8,96  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

PROHASZKO, TARASZ

Kiadó

VINCE KIADÓ

LENGYEL NAPLÓ – 1980. SZEPTEMBER 27. – 1982. SZEPTEMBER 5.

raktáron

8,85  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

KISS GY. CSABA

Kiadó

NAP KIADÓ KFT.

NEM FÉLEK! – ÖT MESE A BÁTORSÁGRÓL

raktáron

8,31  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

FARKAS NÓRA

Kiadó

MANÓ KÖNYVEK

A LILA BORÍTÉK – MÁR TUDOK OLVASNI 2. SZINT

raktáron

4,75  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

MÉSZÖLY ÁGNES

Kiadó

MÓRA KÖNYVKIADÓ

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„TOTÁL” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5