TOTÁL FÓKUSZ

Leírás

Mit tehet az ember a munkahelyén, ha egyszer csak úgy tűnik, mintha egyszerre tucatnyi válság szakadna a nyakába? Csak egy kihívásra összpontosít, vagy megpróbál minden tüzet eloltani? Hogyan dönti el, mi számít igazán? Képes lesz határozottan cselekedni?Amikor az amerikai haditengerészet SEAL-mesterlövésze, Brandon Webb szerencsét próbált az üzleti életben, kapott néhány kemény pofont a sorstól. Sok millió dollárt veszített, és komoly válságba került az élete.E kudarc nyomán rájött, hogy a sikeres vállalkozóknak pont arra a tudásra van szükségük, amelyet ő már elsajátított: a teljes összpontosításra! Ez segít akkor is, ha az üzleti életben, a munkahelyünkön, vagy sajnos a magánéletünkben minden előzetes figyelmeztetés nélkül összeomlik mindaz, amit nagy gonddal felépítettünk.Webb az új vállalatát már a kommandós elveket figyelembe véve hozta létre. A sors így is tartogatott még néhány kellemetlen meglepetést, ám ezeket most már könnyedén elhárította, és a cégének az értéke ma már meghaladja a százmillió dollárt. Elsajátíthatjuk az abszolút összpontosítás kőkemény és hatékony módszereit. A szerző megtanít az éberségre, a fenyegetések felismerésére és elszánt leküzdésére.Igazi különlegesség, hogy minden fejezet végén megismerhetjük Webb egy-egy sikeres, milliomos barátját. Olyan személyiségeket, akik példájából mi magunk is sokat tanulhatunk. Webb könyvei többször is felkerültek a New York Times sikerlistáira. Rendszeresen fellép az amerikai televízió műsoraiban és ma már a legismertebb médiaszemélyiségek közé tartozik.A John David Mann – számos könyves díjjal kitüntetett szerzőtárs – segítségével készült.

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

12,67  ÁFA-t tartalmazza

15 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

A ROTHSCHILDOK TITKA

raktáron

15,56  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

ROTHSCHILD JR, ÉLIE DE

Kiadó

HELIKON KIADÓ

AUSZTRÁLIA – BARANGOLÓ

raktáron

11,50  ÁFA-t tartalmazza
Kiadó

LINGEA KFT.

TWISTED GAMES (TWISTED SERIES, BOOK 2)

raktáron

15,47  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

HUANG, ANA

Kiadó

LITTLE BROWN GROUP UK

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„TOTÁL FÓKUSZ” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5