TOSZKÁN LOVE STORY

Leírás

Az életben ritkán van olyan, hogy minden összeáll, hogy bármilyen kifogásra hivatkozol, az akadályok varázslatos módon eltűnnek az utadból. Akárhonnan néztem, nem volt semmi akadálya annak, hogy megváltoztassam az életemet. Valljuk be, mindenkinél eljön egy pont, amikor elkezd azon gondolkozni esténként az ágyban lefekvés előtt: hová vezet mindez? Valóban azt csinálom, amit akarok? Mi lenne, ha holnap felmondanék, és elmennék jógaoktatónak/virágkötőnek/coachnak?Elmúltam negyven, a lakásomat éppen eladtam, szabadúszó PR-tanácsadó voltam, és egyfolytában ott lógott a levegőben, hogy most BÁRMI megtörténhet. Így aztán pontosan 45 nappal az első vakrandi után fogtam magam, és három bőrönddel beültem egy autóba egy gyakorlatilag ismeretlen, de kedves férfi mellé (akivel online ismerkedtem meg), és kiköltöztem hozzá Toszkánába. Mindez hat éve történt; ezért azt gondoltam, ideje megírnom, hogy negyven felett is van élet, hogy semmihez sem vagyunk öregek, és sosem késő változtatni.IVÁNYI ORSOLYA (48) kommunikációs tanácsadó, közösségépítő, menopauza kutató, az „Éljenek a 40 feletti nők!” mozgalom alapítója. A középkorú nők helyzetének, kihívásainak és lehetőségeinek témáját tűzte a zászlajára, a változókorral kapcsolatos tevékenysége hiánypótlónak számít itthon; úgy gondolja, ez az életszakasz nemcsak teher lehet, hanem kiváló lehetőség is önmagunk újradefiniálására.

Kategóriák: ,

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

13,82 € ÁFA-t tartalmazza

13 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

INTO THE VOID – BÖLCSŐTŐL A BLACK SABBATHIG ÉS BŐVEN TOVÁBB

raktáron

13,88 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

BUTLER, GEEZER

Kiadó

HELIKON KIADÓ

PÖTYI

raktáron

13,08 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

SZEGEDI ERZSÉBET

Kiadó

SZERZOI KIADÁS

FEDEZD FEL A VADON ÉLŐ ÁLLATOKAT

raktáron

9,68 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

ZORELL, BEA

Kiadó

SCOLAR KIADÓ

ÖRÖKLÉTELEM

raktáron

10,82 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

HAAGEN IMRE

Kiadó

KÖNYVMENTOROK

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„TOSZKÁN LOVE STORY” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5