Az emberek ősidők óta törzsekbe tömörültek vallási, etnikai, politikai, vagy akár a zenei ízlésük szerinti csoportokba, amelyek egy vezető és egy eszme köré gyűlve alakultak ki. Az emberi természet már csak ilyen. Mára ráadásul az internet elsöpörte a törzsek kialakulásának földrajzi, anyagi és időbeli korlátait. A blogok, közösségi hálózatok és portálok segítségével tízmilliók szerveződhetnek törzsekbe érdeklődésük szerint, például mert iPhone-imádók vagy elkötelezett szavazói egy pártnak, vagy mert új módon küzdenek a globális felmelegedés ellen.Na de ki fogja vezetni ezeket a törzseket? Ez még mindig az egyén feladata olyan emberé, mint te vagy én. Olyan emberé, aki szenvedélyesen érdeklődik valami iránt. Ha valaki változtatni szeretne, ma már van ehhez egy remek eszköz. Ráadásul karnyújtásnyira. Ha elszalasztod a lehetőséget, hogy vezető legyél, az a veszély fenyeget, hogy örökké a birkalétrán kell másznod azaz olyasvalakivé válsz, aki sose kérdez rá, hogy tényleg jó-e a feltétel nélküli szófogadás!Aki azt hiszi, hogy a vezetés másoknak való, az gondolja át újra a vezetők a legelképesztőbb helyekről kerülnek elő. Álljon erre illusztrációként e könyv minden egyes szereplője, a maga elgondolkodtatóan egyedi példájával!Godin könyve éppen ezt célozza: gondolkodj el, van-e neked is egyedi lehetőséged arra, hogy vezesd a munkatársaidat, ügyfeleidet vagy épp egy egészen újonnan összetoborzott embercsoportot: befektetőket, hívőket, a hobbijuknak élőket vagy az ilyesfajta könyvek olvasóit Törzsfőnökké válni ugyan nem könnyű de aki ezt a könyvet elolvassa, ráébredhet, hogy sokkal könnyebb, mint képzelte.Seth Godin tíz nemzetközi sikerkönyv, köztük a The New York Times bestsellere, a The Dip szerzője. Könyveit több mint huszonöt nyelvre fordították le eddig, és olyan sikeres műveket jegyez, mint a Permission Marketing, a Purple Cow (Mi a bőgés? HVG Könyvek) és a Meatball Sundae (Hab a tortillán, HVG Könyvek). Seth Godin az egyik alapítója és vezérigazgatója a Squidoo.com-nak (egy hatalmas és intenzíven növekvő törzsnek), és ő a világ egyik legnépszerűbb üzleti bloggere is. Látogassanak el a www.SethGodin.com oldalra, kattintsanak a fejére és olvassák a blogját!
SZÍNES IRODALOM 11. ÉVFOLYAM
8,67 € ÁFA-t tartalmazza
A KIS ZEBRA - UJJBÁBOS KÖNYV
7,17 € ÁFA-t tartalmazza
TÖRZSEK – TE IS LEHETSZ VEZETŐ
Leírás
Kategóriák: MENEDZSERIRODALOM, SZAKKÖNYV
Apple Shopping Event
Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%
Sale_coupon_15
9,02 € ÁFA-t tartalmazza
Elfogyott
Elfogyott
Ez a könyv jelenleg nincs készleten
Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!
17
People watching this product now!
Online fizetés Barionnal:
Könyvajánlónk - további könyvek, termékek
Customer Reviews
Értékelés: 0 / 5
0 reviews
Értékelés: 5 / 5
0
Értékelés: 4 / 5
0
Értékelés: 3 / 5
0
Értékelés: 2 / 5
0
Értékelés: 1 / 5
0
„TÖRZSEK – TE IS LEHETSZ VEZETŐ” értékelése elsőként Válasz megszakítása

Értékelések
Clear filtersMég nincsenek értékelések.