TÖRLESZTÉS – AVAGY LAPOK A TALONBÓL – ÜKH 2018

Leírás

„Kockáztató voltam. Kockázat nélkül lehetséges nyugalom, de ritkán lehetséges győzelem. Nekem mindig nagyon kellett akarnom és csinálnom, amit csináltam, ha úgy nem ment vagy nem mehetett, inkább abbahagytam. Szenvedélyesen, vagy sehogy. Az életem széles amplitúdóval mozgott. Rájöttem, hogy igenis mindig van választási lehetőség, és csak az az ember szabad igazán, aki ezt meri felismerni és vállalni. Nekem az felelt meg, ha az elém táruló lehetőségek közül következetesen a nehezebbiket választottam. Az életem nem volt mindig jó, de mindig érdekes volt, és ez sokkal többet ér, mintha mindig csupán jó lett volna.” Cserhalmi Imre 81 éves korában határozta el, hogy megírja élete történetét. Nem csoda, hogy a munka csaknem két évig tartott, mert volt – többek közt – gyerekszínész, gyári segédmunkás, konferanszié, könyvkritikus, főiskolai tanár, amatőr operett-karmester, laptudósító, miniszterelnöki tanácsadó, egyetemi oktató, karvezető, iskolaigazgató, tréner, főszerkesztő és színházigazgató is. Írt újságot, filmforgatókönyvet, színművet, musicalt, operalibrettót, riportkönyvet, lakott Győrött, Szegeden, Pécsett, Albertirsán és Kiskunlacházán, és természetesen Budapesten, ahol született s most is él. Rengeteg élményre és persze tanulságra is tehetett szert eseménydús, tehát konfliktusokban is gazdag, olykor szinte kalandos életében.

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

11,40  ÁFA-t tartalmazza

Elfogyott

Elfogyott

Ez a könyv jelenleg nincs készleten

Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!

17 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

A BOHÓC KÉT ARCA

raktáron

8,92  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

WAY, GABES

Kiadó

GARBO KÖNYVEK

UTAZÁS A LELKED KÖRÜL – PSZICHOLÓGIAI ISMERETEK 7 ÉVES KORTÓL

raktáron

11,88  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

BARCS KRISZTA

Kiadó

KULCSLYUK KIADÓ KFT.

RAFAELLA

raktáron

10,31  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

SEBESTYÉN ILONA

Kiadó

PUBLIO

A PÁL UTCAI FIÚK

raktáron

13,88  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

STILTON, GERONIMO

Kiadó

KOLIBRI GYEREKKÖNYVKIADÓ

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„TÖRLESZTÉS – AVAGY LAPOK A TALONBÓL – ÜKH 2018” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5