TIZENHÁROM ALMAFA – ELVÁSIK A VERES CSILLAG

Erdély 1940 és 1956 között: a két összetartozó regény a kritikai sorozat tizedik kötete, mely a korábbiakhoz hasonlóan jegyzetekkel, szótárral és teljes szövegkontrollal kerül kiadásra. Az 1953-ban írt Tizenhárom almafa a klasszikus történelmi regény hagyományai szerint a nagypolitika történései helyett inkább arra összpontosít, hogy e történések hatása miképpen jelenik meg a kisemberek életében, ez esetben a kommandói vadőr, Tánczos Csuda Mózsi és családja mindennapjaiban. Az újonnan kijelölt magyar-román határ éppen Mózsiék háza alatt szeli ketté Erdélyországot. Mózsi annak idején húsz almafát ültetett a ház mellé, melyekből Észak-Erdély hazatérésekor már csupán tizenhárom fácska növekszik a kommandói hegyoldalban. A remek humorral fűszerezett szatírikus mű visszatérő motívumaként szerepeltetett almafák így válnak a székely megmaradás jelképévé: a csonkokból életrevaló vesszők sarjadnak, bizonyítván azt, hogy „Isten, aki a kivágott csonkból termőfát tud növeszteni újra, nem hagyja elveszni a népeket sem, akik benne hisznek.”Tánczos Csuda Mózsival most újra találkozhat az olvasó, ha kézbe veszi Wass Albert Elvásik a veres csillag című regényét. A valós történelmi eseményekre épülő regény a bolsevista megszállástól az 1956-os magyarországi forradalom utáni erdélyi magyarellenes bosszúhadjáratig követi nyomon a Tánczos család történetét, s egy székely falu erőszakos elrománosításának stációit.A regény két nagy fejezetből áll. Az első a többé-kevésbé sikeres boldogulni próbálás krónikája: Tánczos Csuda Mózsit Dombi-Dombolov elvtárs, az „odesszai magyar”, a székely faluba küldött orosz komiszszár kinevezi „csertifikátos vadőrnek”. A „bizalmi állásban” a legkülönfélébb kalandokat éli meg Mózsi. Afféle húzd meg-ereszd meg játék ez a hatalommal: a főhős úgy próbál boldogulni az új keretek között, hogy egyetlenegyszer se tegyen olyat, ami erkölcsi érzékével szemben áll, viszont mindemellett együttműködjék annyira a bolsevista hatalom képviselőivel, hogy kényelmesen megélhessen a család. Szatirikus látlelet ez a diktatórikus rendszerek működéséről, ahol mindenki függ valakitől, és esetenként az alárendelt ember furfangja védheti meg felettesét a bukástól. Közben az olvasó hangosan derülhet Mózsi kiszólásain, az abszurdnál abszurdabb jeleneteken. Aztán a regény második részében már kevesebbet kacagunk, mert az ott bemutatott események során minden tönkremegy…