TÍZ HÓNAP BABILON – TÉNYEK ÉS TANÚK

Leírás

„A lágerélet hétköznapjai, a kis kegyetlenkedések, egymásra halmozódó kis szenvedések végtelen sora rajzolódik ki ebben az egykorú naplóban. Galló Olga a világháború éveinek egy magyarok által kevéssé ismert pokol-bugyrát is megjárta… az egykori Breslau ostromának napjairól magyar szerző tollából először olvasunk.” (Gárdos Miklós)Galló Olgát, a Népszava tárcaíróját 1944-ben deportálták. Auschwitzból egy ezerfős női transzporttal Hochweilerbe vitték, majd néhány hónap után halálmenetben továbbhajtották. Útközben Breslauban (a mai Wrocławban) külföldi kényszermunkások segítségével elrejtőzött, hogy 1945 februárja és májusa között a szovjet hadsereg által körülzárva élje át és örökítse meg írásban az ostromlott erődváros 84 napos agóniáját. Több mint két évtizeddel később, 1966-ban vette elő ceruzacsonkokkal írt lágernaplóját, amely először rövidítve, átszerkesztve jelent meg magánkiadásban 1978-ban.Kötetünkben az eredeti napló teljes gépiratának szövegét adjuk közre Galló Olga unokája, Fullajtár Andrea ajánlásával, a kiadástörténet néhol krimibe, másutt kabaréba illő évtizedes útját feltáró előszóval, valamint eddig még nem látott fényképekkel és dokumentumokkal.

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

16,67  ÁFA-t tartalmazza

19 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

ISMERKEDÉS A FORMÁK VILÁGÁVAL – KICSIK KÖNYVE 2+

raktáron

3,61  ÁFA-t tartalmazza
Kiadó

MÓRA KÖNYVKIADÓ

ÁLMODTAM MÁR RÓLAD (ÚJ, ÉLFESTETT KIADÁS)

raktáron

18,11  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

TOMOR ANITA

Kiadó

PYRUS KIADÓ

55 ÉV 55 KÉRDÉS 55 VÁLASZ

raktáron

27,78  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

BALOGH LEVENTE

Kiadó

ÉRTÉKESKÖNYVEK

FOLYÉKONY LABIRINTUS – VERSEK

raktáron

6,41  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

AMBRUS JÓZSEF

Kiadó

HUNGAROVOX BT

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„TÍZ HÓNAP BABILON – TÉNYEK ÉS TANÚK” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5