Lengyel, magyar, két jó barát tartja az ismert mondás, amelyet 1981-ben még a Kontroll Csoport is megénekelt. Mégis, mára szinte feledésbe merült, hogy a hetvenes évek második felétől kezdve e hagyományos baráti viszonyt a két ország ellenzéki mozgalmai ápolták leginkább. A Kádár-korszak politikai és kulturális ellenzékére a legjelentősebb külső hatást a lengyelországi események gyakorolták, a magyar ellenzék csodálva tekintett a bátor lengyelekre. Milyen tapasztalatokkal gazdagították a magyarok tevékenységét a lengyelek? Mikor és hogyan tanulta el tőlük a demokratikus ellenzék a szamizdatkészítés technikáit? Hogyan szerveztek balatoni tábort a szegény sorsú lengyel gyerekeknek? Milyen volt az 1980-ban megszülető Szolidaritás mozgalom magyarországi fogadtatása? Miért kezdett a Ludas Matyi című hetilap otromba lengyelvicceket közölni 1981-ben? Miként formálódtak a magyar ellenzék politikai céljai a lengyel katonai hatalomátvétel után? Mi volt a lengyelek számára az 1956-os magyar forradalom üzenete? És vajon milyen döntő lengyel hatások érték a rendszerváltás hajnalán megalakuló magyar politikai pártokat? Mitrovits Miklós könyve a fellelhető dokumentumok, a korabeli magyar és lengyel szamizdat kiadványok és az egykori aktív résztvevőkkel készített interjúk segítségével mutatja be, milyen volt a magyarlengyel ellenzéki kapcsolatok féllegális vagy illegális formája. A hiánypótló kötet nem csupán a magyar ellenzék történetét helyezi új megvilágításba, de a rendszerváltás folyamatának jobb megértésében is segítségünkre lehet.MITROVITS MIKLÓS (1978) történész, polonista. Fő kutatási területe a második világháború utáni Közép-Európa és a magyarlengyel kapcsolatok története. Legfontosabb művei: A remény hónapjai A lengyel Szolidaritás és a szovjet politika, 19801981 (2010); Lengyel, magyar, két jó barát. A magyarlengyel kapcsolatok dokumentumai, 19571987 (2014). Tevékenységéért 2014-ben megkapta a Lengyel Köztársaság Érdemrend Lovagkeresztjét.
TÉVÚTON
8,74 € ÁFA-t tartalmazza
TALÁLKOZÁS AZ ÖRDÖGGEL - ALATTUNK A POKOL
9,17 € ÁFA-t tartalmazza
TILTOTT KAPCSOLAT
Leírás
Kategóriák: EGYETEMES TÖRT, TÁRSADALOMTUDOMÁNY
Apple Shopping Event
Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%
Sale_coupon_15
11,41 € ÁFA-t tartalmazza
Elfogyott
Elfogyott
Ez a könyv jelenleg nincs készleten
Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!
16
People watching this product now!
Online fizetés Barionnal:
Könyvajánlónk - további könyvek, termékek
PASTA PERFETTO! – A LEGFINOMABB OLASZ TÉSZTAÉTELEK
Értékelés: 0 / 5
raktáron
24,75 € ÁFA-t tartalmazza
Customer Reviews
Értékelés: 0 / 5
0 reviews
Értékelés: 5 / 5
0
Értékelés: 4 / 5
0
Értékelés: 3 / 5
0
Értékelés: 2 / 5
0
Értékelés: 1 / 5
0
„TILTOTT KAPCSOLAT” értékelése elsőként Válasz megszakítása

Értékelések
Clear filtersMég nincsenek értékelések.