TIHANYTÓL KOLOZSVÁRIG

Leírás

Hevesi (Heizer) József gyermek- és ifjúkora a Balaton partján telt, Kolozsváron lett a műasztalosszakma igazán megbecsült mestere és az iparosélet szervezője. Az azonban, hogy a helyi ipartörténet egyik érdemi krónikása is volt, csak nemrég derült ki. Nagy Béla, Hevesi visszaemlékezéseinek közreadója koncentrált figyelemmel, szorgalommal rendezte sajtó alá – némileg rostálva-szerkesztve – a Hevesi -alapszöveget, s a békeidők, majd a háborús évek társadalmi adottságainak megérzékítéséhez korabeli cikkekből is bőségesen idéz.Az első személyben elbeszélt történetek nyilván éles fénynyalábokat villantanak a századfordulós Kolozsvár társadalmi viszonyaira, ám még többet elárulnak az emlékezőről. Hevesit mai értelemben kevéssé tarthatjuk „szellemi embernek”. Szaktársainak elkötelezett szervezőjeként, a korabeli társadalmi berendezkedés kritikus szemű értékelőjeként, az érdekvédelem és a gazdasági józanság csillapíthatatlan szószólójaként azonban mégis egyféle „tükröt” írt hónapról hónapra, évről évre. Visszaemlékezése így talán semmivel sem kevésbé jelentős hagyatéka, mint a Bonctani Intézet, a Szent Mihály-templom, a Széki-palota vagy a tihanyi Lourdes-i Mária-oltár fából készült Hevesi-opusai.

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

11,54  ÁFA-t tartalmazza

10 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

NYELVI PIKNIK – ESSZÉK NYELVRŐL ÉS TÁRSADALOMRÓL

raktáron

11,06  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

SZABÓ GERGELY

Kiadó

SZÉPIRODALMI FIGYELŐ ALAPÍTVÁNY

DIÁKNAPLÓ, LEVELEK – 1964-1973 SZEGED

raktáron

24,28  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

T-TI H. LÁSZLÓ

Kiadó

NOVUM PUBLISHING GMBH

EINFACH TESTEN

raktáron

9,28  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

HORVÁTH TÍMEA

Kiadó

MAXIM KÖNYVKIADÓ KFT. 2

MARSLAKÓK FÖLDJE AVAGY MAGYARORSZÁG ANGOL SZEMMEL

raktáron

6,90  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

SWATRIGE, COLIN

Kiadó

CORVINA KIADÓ

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„TIHANYTÓL KOLOZSVÁRIG” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5