Dragan Boković The Clash-je költészet és zene izgalmas és folyamatosan változó keveréke. Ha kezedbe veszed ezt a könyvet, ha valóban elmerülsz az odafigyelés kalandjában, megtapasztalsz valamit, ami ritkán adatik meg. Megérted, ez miért egy punk rapszódia.A szöveg egy új (és mégis ősrégi) koncepció szerint született meg magyarul. Nem egyetlen fordító dolgozott rajta, hanem egy egész tucat. Fiatal, de annál tehetségesebb fordítók közösen dolgoztak minden versen, minden kételyen, minden árnyalatnyi jelentésen és sugallaton. Nem különböző fordítók fordították le a verseket, hanem mindannyian együtt, egyszerre élték át, fedezték fel és formálták át őket hogy az, amit most olvasol, valóban a Clash esszenciáját tükrözze. A Clash-t nem egyszerűen olvassák azt hallgatni kell. Illetve: kihallani. És csak a legjobbak, a legérzékenyebbek képesek meghallani azt, ami nem is olyan könnyen hallható. És amikor végre meghalljuk, amit kell, akkor kezdődik az igazi alkotás a festés. Hiszen a hangot nem lehet egyszerűen csak leírni, azt meg kell festeni, meg kell jeleníteni. Ekkor számít a kompozíció, a forma, a színek és az árnyékok és persze maga a festő. És ha az a pompás kép végül elkészül, akkor papírra kerül, szavakká válik, amelyek végső formát adnak neki, hogy az olvasó is együtt utazhasson velünk Dragan Boković Clash-jének csodálatos világában.Dragan Boković (1970, Belgrád) költő és a kortárs szerb irodalom és irodalomelmélet egyetemi tanára (Kragujevaci Egyetem Filológiai-Művészeti Kara Szerbia). Első versei 1995-ben jelentek meg irodalmi folyóiratokban és költészeti antológiákban. Azóta számos költészeti fesztiválon vett részt. 2016-ban Aleksandra Stojanović, Danica Savić és Slavica Nikolić társaságában megalapította a THE VOCAL CLASH nevű költészeti formációt, amely Szerbiában és a régióban több helyen is fellépett. Versei számos nyelven olvashatók: ukránul, lengyelül, csehül, szlovénül, spanyolul, japánul, macedónul, magyarul és románul.
THE HELLBOUND - ÚT A POKOL FELÉ 2. (KÉPREGÉNY)
14,26 € ÁFA-t tartalmazza
THE CURSE OF SAINTS A SZENTEK ÁTKA
14,12 € ÁFA-t tartalmazza
THE CLASH
Leírás
Kategóriák: Életmód, egészség
Apple Shopping Event
Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%
Sale_coupon_15
8,40 € ÁFA-t tartalmazza
16
People watching this product now!
Online fizetés Barionnal:
Könyvajánlónk - további könyvek, termékek
1000 FRAGEN 1000 ANTWORTEN – NÉMET FELSŐFOK 2. KIADÁS
Értékelés: 0 / 5
raktáron
12,99 € ÁFA-t tartalmazza
RUSSZKIJ I TOCSKA – OROSZ NYELV KEZDŐKNEK A1-B1 – BESZÉLJ MAGABIZTOSAN OROSZUL
Értékelés: 0 / 5
raktáron
61,04 € ÁFA-t tartalmazza
Customer Reviews
Értékelés: 0 / 5
0 reviews
Értékelés: 5 / 5
0
Értékelés: 4 / 5
0
Értékelés: 3 / 5
0
Értékelés: 2 / 5
0
Értékelés: 1 / 5
0
„THE CLASH” értékelése elsőként Válasz megszakítása

Értékelések
Clear filtersMég nincsenek értékelések.