TÉVÚTON

Leírás

Mennyi ideig tart ki a Camino varázsa? Meddig maradhat valaki zarándok egy nagyvárosban? Ha megkérdezték, azt mondtam: örökre! Pedig egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy ez nem igaz. Tudtam, hogy rossz döntést hoztam. Addigra azonban már késő volt, újra a régi lendülettel tepertem a mókuskerékben.Sejtettem, hogy a testem azt próbálja jelezni, hogy nem jó az irány. Figyelmeztetni akar, hogy tévúton járok. Nem lehet visszafordulni, nem szabad visszatérni ahhoz, aminek egyszer már teljes meggyőződéssel hátat fordítottam, ami szembe megy a lelkiismeretemmel és az önbecsülésemmel. Ezúttal mégsem hallgattam a belső hangomra. Számokat láttam magam előtt, amelyek igencsak jól mutattak. A lelki béke, a felhőtlen szabadság érzése azonban gellert kapott. Újra sokat szorongtam, és egyre gyakrabban jutott eszembe, hogy az életem véges. Pakolászni kezdtem magam körül, azt hiszem, rendbe akartam tenni a dolgaimat. A világéletemben hangoztatott „én mindig mindent megoldok” jelmondat halkulni kezdett, bizonytalanná, erőtlenné vált. „Ki kell bírnom egy ideig” – ez lett az új célkitűzés.A helyzet rosszabb volt, mint ami miatt pár éve világgá mentem onnan. Ám addigra már nyakig benne voltam a sűrűjében, és minden nap azt számolgattam, hány hónapnyi tűréssel tudok megszerezni pár év szerény anyagi biztonságot. Amire aztán nem kerülhetett sor, mert a sors a fejemre koppintott.

Kategóriák: ,

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

8,77  ÁFA-t tartalmazza

20 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

MÚ MAMA SZÁNKÓZIK

raktáron

10,24  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

WIESLANDER, JUJJA ÉS THOMAS – NORDQVIST,

Kiadó

GENERAL PRESS KFT.

HURRIKÁNNAPLÓ – ORVOSOK IRMA ÉS MARIA FOGSÁGÁBAN – ÜKH 2018

raktáron

9,23  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

REGŐCZI TAMÁS-NAGY CSABA

Kiadó

MEDICINA KÖNYVKIADÓ ZRT.

SPÓRA – KÖTÖTT

raktáron

22,25  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

HILL, JOE

Kiadó

GABO KIADÓ

AZ ÜREG

raktáron

15,29  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

CHENG, MELANIE

Kiadó

ATHENAEUM KIADÓ KFT

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„TÉVÚTON” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5