TÉSZTÁS SZÍVŰ, KICSI FIÚK

Leírás

Új novelláskötetében ezúttal távolabbra tekint az időben és nagyobbat merít a történelem mesefolyamából ­Ványai Fehér József, mint tette előző könyvében, amelyben a klasszikus Kádár-korban kalandozott. Most képzeletben a mából (A kék madár) Trianonig (Nagyapám, Nagyszalonta, Arany, Toldi) utazik vissza, s közben úgy tesz, mintha az eltelt száz évre érvényes útiokmány lapulna a zsebében. Ha olvasóként csatlakozunk vándorlásához, megtapasztalhatjuk, milyen nyomasztó lehetett az ötvenes évek téesz-világa (A ködmönösi Ezüstkalács), egyszerre embertelen és embert próbáló a háború és a hadifogság, a málenkij robot pokla (Katókám édes…, Nyolc deci uborkaleves…, Paladarabkával…, Davaj magyarszki!…). Közben azért még mindig van mondandója számunkra az élhetőnek gondolt, ám a mélyben zavarosan örvénylő, lehúzó és görcsbe rándító langyos vízről, vagyis magáról az úgynevezett szocializmusról.,,Nem valamiféle vad kommunistázásra, bolsevikozásra gondoltam, amikor megírtam ezeket a novellákat, hiszen a rendszer valahol mégiscsak mi voltunk – vallja a szerző. – ,Magát a valóságot próbáltam nyakon ragadni irodalmi eszközökkel, valódi jellemeket, hús-vér figurákat teremteni, mert úgy érzem, még mindig kevés a letűnt korról szóló história.’.Szegődjünk hát az állami gazdaság majorjából elindult fiú nyomába, hogy vele együtt mártózzunk meg a kimúlófélben lévő eszme maradékában és az egyre inkább ellaposodó rock and rollban, s közben mégis kápráztasson el minket a zöld csillag fénye, hiszen – mint Nyilas Misi Debrecenben – mindnyájan jók akartunk lenni.

Kategóriák: ,

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

7,85  ÁFA-t tartalmazza

12 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

ÉLETEM VISSZFÉNYEI

raktáron

6,15  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

SZEKSZÁRDI MIKLÓS

Kiadó

MEDICINA KÖNYVKIADÓ ZRT.

KIKI CUMIJA

raktáron

8,45  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

VAN DEN BERG, ESTHER

Kiadó

MÓRA KIADÓ

VISSZATÉRÉS

raktáron

16,74  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

DA COSTA, MÉLISSA

Kiadó

EURÓPA KÖNYVKIADÓ

A SÍKSÁG VÁROSAI – HATÁRVIDÉK-TRILÓGIA III.

raktáron

13,92  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

Cormack McCarthy

Kiadó

JELENKOR KIADÓ

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„TÉSZTÁS SZÍVŰ, KICSI FIÚK” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5