TERROR – KÖTÖTT

Leírás

Azoknak a férfiaknak, akik a brit birodalom Terror és Erebus nevű hajóin indultak felfedezőútra, minden reményük megvolt a diadalra: Sir John Franklin 1845-ös felfedezőútján vettek részt – a kor technológiailag legfejlettebb expedícióján –, és ők indulhattak a világon először gőzhajóval a legendás észak-nyugati átjáró felkutatására.De a hajókat most már majdnem két éve csapdában tartja a sarkvidéki jég. A szén és az élelem kezd kifogyni. Ugyanakkor nem a fehér, de folyamatosan átformálódó táj, a dermesztő hideg vagy a készletek felélése jelenti a legnagyobb fenyegetést a tengerészekre, sőt, még csak nem is az, hogy a hajóikat szép lassan összezúzza az óceán engesztelhetetlen ereje. Nem, egy sokkal félelmetesebb veszély is leselkedik rájuk: valami, ami odakint vadászik a jeges sötétségben, ami követi a hajókat, és egyesével végez a legénység tagjaival, akiket megcsonkít és felfal. Egy névtelen valami, ami sehol sincs, és mégis mindenhol ott van: a tőle való rettegés az expedíció legnagyobb ellensége.Amikor maga Franklin is borzalmas halált hal, Francis Crozier kapitányra hárul a feladat, hogy átvegye az irányítást, és egy utolsó, elkeseredett próbálkozást tegyen arra, hogy kimenekítse a legénység maradékát dél felé, a jégen át. Egy eszkimó nő is velük tart, aki nem tud beszélni. Lehet, hogy ő lesz a túlélésük záloga – vagy a haláluk okozója. És miközben a skorbut, az éhség és az őrület sorra szedik az áldozataikat, a jégen leselkedő borzalom is egyre vakmerőbbé válik, Crozier és az emberei attól kezdenek tartani, hogy nincs menekvés…

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

22,12 € ÁFA-t tartalmazza

Elfogyott

Elfogyott

Ez a könyv jelenleg nincs készleten

Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!

15 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

A VALÓSÁG SZERELMESE – CZENE BÉLA FESTÉSZETE (FÜRDŐBEN)

raktáron

46,96 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

MOLNOS PÉTER

Kiadó

MÓRA KÖNYVKIADÓ

BÉCSBŐL MAGYAR SZEMMEL

raktáron

11,16 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

BOLDIS ENDRE

Kiadó

ROMANIKA KIADÓ

A DA VINCI-KÖD

raktáron

19,39 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

CSABAI LÁSZLÓ

Kiadó

MAGVETŐ KÖNYVKIADÓ KFT

MONDJ IGENT A JÓRA

raktáron

8,04 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

MCDOWELL, JOSH

Kiadó

PARAKLETOS KÖNYVESHÁZ – EGYESÜLT PROTEST

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„TERROR – KÖTÖTT” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5