TERRA ALTA

Leírás

Szörnyű kettős gyilkosság rázza meg a dél-katalóniai Terra Alta békés, eseménytelen hétköznapjait. A nyomozásba bekapcsolódik a vidéken szolgáló fiatal barcelonai nyomozó, Melchor Marín is, aki évekkel korábban elítéltként A nyomorultak című regény hatására döntött úgy, hogy rendőrnek áll, és aki most mind nagyobb megszállottsággal igyekszik kideríteni, ki állhat a kegyetlen bűntény mögött. Rablógyilkosság történt? Vagy valaki bosszút akart állni az idős áldozatokon? Amikor az ügyet megoldatlanul lezárják, Melchor saját szakállára folytatja a nyomozást, és ezzel nem csupán magát és családját sodorja veszélybe, de a törvényről és az igazságosságról alkotott elképzeléseivel is számot kell vetnie. A kiváló spanyol író első bűnügyi regénye mesterien felépített, feszültséggel teli próza, amelynek lebilincselő atmoszférája még sokáig az olvasóval marad.„Átjárja a levegőt a vér, a meggyötört testek és a kínszenvedés durva szaga, valamint az a furcsa érzés is, hogy a négy fal mintha magában őrizné a kínhalál üvöltéseit, amelynek tanúja volt; ugyanakkor Melchor – és talán épp ez aggasztja a legjobban – a szoba légkörében az ujjongás, az eufória hangulatát véli felfedezni, amelyet nem lehet szavakkal meghatározni, ha viszont meg lehetne, egy hátborzongató karnevál, egy tébolyult rítus, egy boldog emberáldozat ünnepi nyomaként írná le.”

Kategóriák: ,

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

11,41  ÁFA-t tartalmazza

Elfogyott

Elfogyott

Ez a könyv jelenleg nincs készleten

Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!

13 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

RÍMFESTŐ – PONT, PONT, VESSZŐCSKE…

raktáron

7,10  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

MENSING, KATJA

Kiadó

MANÓ KÖNYVEK

A SAJTFA

raktáron

12,24  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

LUKÁCS BOGLÁRKA

Kiadó

PUBLIO

SZÍV ÉS LÉLEK

raktáron

6,38  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

SIMÓ TIBOR

Kiadó

PUBLIO

DAYDREAMER – AZ ÁLMODOZÓ ( ÉLFESTETT)

raktáron

18,40  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

TATE, SUSIE

Kiadó

KOSSUTH KIADÓ ZRT.

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„TERRA ALTA” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5