TÉL A RETYEZÁTON

Leírás

Maderspach Viktor (1875–1941) birtokos, vadász és író Erdélyben született. Bécsben járt egyetemre, ott szerzett mérnöki diplomát. Édesapja korai halála után átvette az otthoni fatelepek, fűrészüzemek és nagy kiterjedésű erdőterületek felügyeletét. Az 1900-as évek elején Észak-Amerikába ment dolgozni, tapasztalatokat gyűjteni. A kezdetektől részt vett a világháborúban, majd az 1916-os román betöréskor már nem csak a hazájáért, de az elfoglalt iszkronyi otthonáért is harcolt. Magyarország megcsonkításakor Erdélyben maradt. A román hatóság folyamatosan zaklatta, mindenáron be akarta börtönözni, ezért kalandos úton Magyarországra szökött. Itt telepedett le családjával, szülőföldjét és szeretett hegyeit soha többé nem láthatta. Útépítő mérnökként dolgozott itthon és Törökországban. Ebben az időszakban kezdett el rendszeresen írni. Először a Magyarságban tudósított Közel-keleti útjairól, majd a vadászírásait Kittenberger Kálmán lapja, a Nimród kezdte közölni. Páreng-Retyezát rengetegeiről, az erdélyi havasok világáról írta egyedi stílusú és hiteles beszámolóit. Már gyermekkorától járta az erdélyi hegyeket, havasokat. Megtanult síelni, így olyan helyeket járhatott be, ahol előtte ember még nem járt télen. A havas tájakon követhette a medvék, zergék, vaddisznók nyomát, megfigyelte a vadak viselkedését.Kittenberger Kálmán így jellemzi írásait: „Feltárul benne a havasok egész életvilága, ősbükkösök, komor fenyvesek, havasi virágok, zúgó pisztrángos patakok, lavinák, hógör-getegek. És a rengetegek állatvilága!”E kötetbe olyan vadászírásokat válogatott a szerkesztő, amelyek könyvben még soha nem jelentek meg.

Kategóriák:

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

7,46 € ÁFA-t tartalmazza

Elfogyott

Elfogyott

Ez a könyv jelenleg nincs készleten

Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!

14 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

AZ ERDEI FOCIBAJNOKSÁG

raktáron

11,95 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

NAGY LÁSZLÓ KRISZTIÁN

Kiadó

MANÓ KÖNYVEK

A FELLEGEK LOVASAI

raktáron

13,90 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

MAGYAR LÁSZLÓ

Kiadó

KÖNYV GURU

TIME AFTER TIME – IDŐTLEN IDŐ (ELVÁLASZT AZ IDŐ 2.)

raktáron

9,76 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

STONE, TAMARA IRELAND

Kiadó

KÖNYVMOLYKÉPZŐ KIADÓ

A LÁTOGATÓ

raktáron

16,71 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

Csányi Vilmos

Kiadó

OPEN BOOKS

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„TÉL A RETYEZÁTON” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5