TECHNOKRATÁK A PÁRTÁLLAMBAN

Leírás

"A létező szocializmussal kapcsolatos egyik közkeletű vélekedés, hogy a pártállami rendszerben a politikai lojalitás, a párthűség mindennél többet ért, a szakértelemnél is – azaz hiába volt valaki nagy tudású szakember a maga területén, ha nem volt jó káder, akkor nem jutott előre. Ez a könyv azonban árnyalja a képet. A pártállam ugyanis meg volt győződve arról, hogy a technokrata szakemberek tudása a társadalmi fejlődés kulcsa, ami az országot a kapitalizmust meghaladó boldog szocialista jövőbe vezeti. Éppen ezért a nagy cél érdekében sokszor eltekintett a szakemberek nem éppen munkásmozgalmi politikai múltjától is.Mégis, politika és szaktudás egymás mellett élése nem volt konfliktusmentes, és a korszak technokrata elitjének alaptapasztalata volt a hatalommal való folytonos viaskodás vagy éppen alkudozás kényszere. A szerző, Bódy Zsombor történész, szociológus, az ELTE Társadalomtudományi Kar Összehasonlító Történeti Szociológia Tanszékének egyetemi tanára betekintést ad ebbe az együttélésbe, amelyben a tudományos elit a szocialista hatalommal hol együttműködött, hol küzdött, de mindig a határait feszegette. A könyvből kiderül az is, hogyan vált a szaktudás egyszerre a rendszer motorjává és áldozatává, és hogyan vallott kudarcot a pártállamnak a tudományba, a szaktudásba vetett hiten alapuló diktatórikus fejlesztő politikája."

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

13,82 € ÁFA-t tartalmazza

13 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

RÉGI MAGYAR REGÉNYTÜKÖR II. – SZEMELVÉNYEK

raktáron

4,23 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

BODOR BÉLA

Kiadó

DEKAMERON KIADÓ

PÁNCÉLOSOK A DUNÁNTÚLON

raktáron

19,35 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

SZÁMVÉBER NORBERT

Kiadó

PEKO KIADÓ

AZ EVEZŐ FOGVA VAGYON… LEVELEK A KITELEPÍTÉSBŐL, 1951–1953

raktáron

15,78 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

KOLLAI ISTVÁN (SZERK.)

Kiadó

MAGVETŐ KÖNYVKIADÓ KFT

TERRITÓRIUM

raktáron

15,27 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

SEPSI LÁSZLÓ

Kiadó

JELENKOR KIADÓ

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„TECHNOKRATÁK A PÁRTÁLLAMBAN” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5