TÉBOLYODOTT

Leírás

A Nem szabadott volna… sorozat 2. köteteVajon a szerelem kibír ennyi tébolyult fordulatot?Mia azt hiszi, hogy egy életre elegendő traumát szerzett, amikor gyerekkorában végignézte édesapja meggyilkolását. Ennél nagyobbat nem is tévedhetett volna. Keményen dolgozott azon, hogy kikerüljön a reflektorfényből, ám egy váratlan tragédia hatására – ha védeni akarja magát és a barátait – muszáj volna a nyilvánosság elé állnia. Aztán az események sodrásában lelepleződő hazugságok hatására azon kapja magát, hogy már abban sem lehet biztos, ki is ő valójában. Mindezek mellett saját vágyai is próbatételek elé állítják, nem csoda, ha néha úgy viselkedik, mint egy tébolyodott.Sámuelt mindenki az élet császárának hiszi, de hiába állnak sorban az utána epekedő nők, nem tud másra gondolni, mint Miára. A pimasz vadász egy csapásra megszelídül, és miközben húgának, valamint a családi vállalkozásnak igyekszik segíteni kikeveredni a slamasztikából, még a féltékenység mardosó érzésével is meg kell küzdenie. És ebben a csatában nem feltétlenül ő áll nyerésre. Ráadásul amikor elhatározta, hogy kideríti, milyen titkokkal terhelt a családja múltja, egészen biztosan nem volt felkészülve a súlyos válaszokra…A regény felnőtt olvasóknak íródott

Kategóriák:

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

14,23  ÁFA-t tartalmazza

17 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

KÖZELÍT VALAKI – VERSEK, 2015-2023

raktáron

7,54  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

VÁRI FÁBIÁN LÁSZLÓ

Kiadó

NAP KIADÓ KFT.

101 DOLOG, AMIT JÓ, HA TUDSZ A TALÁLMÁNYOKRÓL

raktáron

4,48  ÁFA-t tartalmazza
Kiadó

NAPRAFORGÓ KÖNYVKIADÓ

A HERCEG ÉS A LÁNYKA

raktáron

11,41  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

MÖRK LEONÓRA

Kiadó

JAFFA KIADÓ

LÁNCRA VERT ESŐ

raktáron

7,85  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

GYŐRI LÁSZLÓ

Kiadó

NAPKÚT KIADÓ

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„TÉBOLYODOTT” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5