TE VAGY A MINDEN

Leírás

„Üde és szexi sztori, a gondtalan vidámság pillanataival fűszerezve.” – Dog-Eared Daydreams„Nemegyszer a könnyeimen keresztül olvastam a sorokat.” – Girl Plus BooksMár teljesen túltettem magam Joshua Parkersonon.Naná hogy valamikor régen, tiniként bele voltam zúgva, és mindenki tudott róla. De ő soha nem látott mást bennem, mint a kisöccse haverját, a lányt, aki csak tátogott, mint a hal, valahányszor ő belépett a szobába.Már réges-rég beletörődtem, hogy soha nem fog az erős karjába zárni, izgató ajka nem forr követelőzőn az enyémre, kék szeme pedig soha nem lát majd semmi többnek, mint ami akkoriban voltam.De most visszatért Willow Creek Valley-be, és szikrázni kezd köztünk a levegő – még ő sem képes harcolni ellene. A kémiánk robbanással fenyeget, és valahányszor együtt vagyunk, esküszöm, hogy remegni érzem a földet.Nem jelent semmit… hogy is jelenthetne? Hiszen túl vagyok rajta.Egészen addig, míg meg nem látom azt a picike, rózsaszín pluszjelet, amitől a föld mozdulatlanságba dermed.És most már megint az egészet akarom: a közös életet, vele. De Joshua okkal épített falakat a szíve köré, a titkai pedig továbbra sem hagyják nyugodni.Szeretném megmutatni neki: nem kell, hogy a múltjában kísértő szellemek határozzák meg, milyen jövő vár az újdonsült családunkra. De hogy kezdjek hozzá?Corinne Michaels, a New York Times és a USA Today bestsellerszerzője aktuális könyvében egy régi kapcsolat új köntösbe bújik, és talán olyasmit is tartogat, amire egyik fél sem számított.

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

13,85 € ÁFA-t tartalmazza

Elfogyott

Elfogyott

Ez a könyv jelenleg nincs készleten

Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!

14 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

ISKOLA-ELŐKÉSZÍTŐ FELADATOK – A FIGYELEMTARTÁS EDZÉSÉHEZ

raktáron

5,53 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

DEÁKNÉ B. KATALIN[SZERK.]

Kiadó

TUDATOS LÉPÉS KFT. (DEÁK ÉS TÁRSA KIADÓ)

A MAGYAR NYELV KÖNYVE

raktáron

10,52 € ÁFA-t tartalmazza
Kiadó

BENCZIK MÓNIKA EV.

A TÖRÉS

raktáron

18,38 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

MCFADDEN, FREIDA

Kiadó

ÁLOMGYÁR KIADÓ

LIBER MORTIS

raktáron

15,29 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

SZABÓ MAGDA

Kiadó

JAFFA KIADÓ

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„TE VAGY A MINDEN” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5