TATJÁNA

Leírás

Irodalmi szenzáció. Tatjána: Rejtő Jenő (1905–1943) alighanem utolsó, kéziratban maradt hosszabb lélegzetű műve, melyet a Petőfi Irodalmi Múzeum őriz. Az író 1932-től kezdett el „gyorsregényeket”, füzetes-tízfilléres ponyvákat írni, melyek egytől egyig saját nevén (tehát nem álnéven, mint a P. Howardok) jelentek meg, többnyire a Világvárosi Regények sorozatban. A jelen kisregény igazi noir elbeszélés: egyes szám első személyben regéli el egy, a tisztesség útjáról le-letérő dokkmunkás kiábrándító kalandjait a kikötői alvilágban, mindezt egy férfiúi vetélkedéssel elegy, reménytelen szerelem árnyékában. A címszereplő Tatjána igazi végzet asszonya, szovjet kém (vagy épp kettős ügynök?): a halálból tért vissza, zavaros politikai ügyei óhatatlanul sodorják tragédiába. Mivel az elbeszélésben hangsúlyos szerepet kap egy szovjet hadihajó és holmi orosz emigránsok, elképzelhető, hogy annak idején – az 1930-as években – emiatt: cenzurális okokból nem jelenhetett meg a mű, amelynek pontos keletkezési ideje sem ismert. Külön érdekessége, hogy a Rejtő-életműben ritka módon van egy előzmény-novellája is: a Kopó. Ráadásképp pedig Tatjána, az orosz kémnő címen Rejtő 1937-ben még operett librettót is írt! „Tatjánával a hotelben ismerkedtem meg. Egy este, éppen kijöttem a szobámból, mikor új lakó érkezett. Férfiszabású bő felöltőben volt, kezében kis kézitáska, a fején sapkaszerű simuló kalap. Minden praktikus és egyszerű volt rajta. A kalapja alól két bronzvörös hajtincs látszott ki. Nem lehetett egészen fiatal, az orra körül két redő mélyült az arcába. Nagyon szép volt. Markáns, kissé durva, de mégis szomorúan szép nő volt Tatjána. A nevét akkor még nem tudtam. Egy másodpercre élesen felém fordult, végignézett rajtam, aztán benyitott szobájába. A mellettem lévő szobába. Valahogy megéreztem, hogy messziről jött, hogy felette áll e kis bűnözőknek, akik itt laknak. Az első pillanattól fogva érdekelt.”

Kategóriák: ,

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

8,36 € ÁFA-t tartalmazza

Elfogyott

Elfogyott

Ez a könyv jelenleg nincs készleten

Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!

18 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

PROPAGANDA – HOGYAN MANIPULÁLNAK MINKET, ÉS MIT TEHETÜNK ELLENE?

raktáron

17,21 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

BŐHM KORNÉL

Kiadó

BOOKLAB

100 MONDAT, AMELY MEGVÁLTOZTATTA AZ ÉLETEMET

raktáron

16,11 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

LIMPÁR IMRE

Kiadó

KOSSUTH KIADÓ ZRT.

FILMSZAKADÁS

raktáron

15,27 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

SZALKAI SZABÓ ÁDÁM

Kiadó

NAPKÚT KIADÓ

SZÁMONKÉRÉS A HOLOKAUSZTÉRT

raktáron

11,69 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

BÁRD KÁROLY

Kiadó

MÚLT ÉS JÖVO ALAPÍTVÁNY

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„TATJÁNA” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5