A regény szereplői Kiskunhalas környékén éltek az 1900-as évek legelején. Zénó és Teréz, a főszereplők, a nagyszüleim voltak. Csak Terézt ismertem. 10 éves koromig megadatott, hogy ő volt az imádott nagymamám. Hogyan éltek igazán? Azt nem tudom. Milyen emberek voltak? Azt csak sejtem. 10 gyerekük született. Az egyik gyermeküket, a keresztanyámat megkérdeztem, milyen ember volt Zénó? Az egekig magasztalta. Megkérdeztem a 19 évvel később született húgát, az édesanyámat, nos ő homlokegyenest mást mondott. Így teljesen az ösztöneimre hallgatva írtam meg történetüket. Arra a felismerésre hagyatkoztam, hogy megjavulni jöttünk a Földre. Hogy ki, mikor ismeri ezt fel, ezt nem lehet előre borítékolni. Van aki sosem. Igyekeztem a környezetükről is árnyalt képet festeni. Csetlenek, botlanak a szereplők, emberiek és embertelenek, elbuknak, majd felállnak, pont úgy, ahogy mindenki. Ez a kor nagyon izgalmas. A paraszt emberek élete nagy lehetőségeket rejtett. Természetközelben éltek, közösségben, egymásra utalva, szép hagyományokat követve. Persze küzdelmes volt, rengeteget dolgoztak, sokszor közbeszóltak a természet erői, a betegségek, a tragédiák, amik ellen nem volt orvosság. Mégis, én ezt az időszakot aranykornak nevezem.
SZOBORSÉTA AZ ORSZÁGHÁZ KÖRÜL
10,09 € ÁFA-t tartalmazza
TELJES HOLDFOGYATKOZÁS - VARÁZSLATOK FÖLDJE 7.
6,82 € ÁFA-t tartalmazza
TANYASIAK
Leírás
Kategóriák: SZÉPIRODALOM
Apple Shopping Event
Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%
Sale_coupon_15
16,85 € ÁFA-t tartalmazza
Elfogyott
Elfogyott
Ez a könyv jelenleg nincs készleten
Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!
14
People watching this product now!
Online fizetés Barionnal:
Könyvajánlónk - további könyvek, termékek
Customer Reviews
Értékelés: 0 / 5
0 reviews
Értékelés: 5 / 5
0
Értékelés: 4 / 5
0
Értékelés: 3 / 5
0
Értékelés: 2 / 5
0
Értékelés: 1 / 5
0
„TANYASIAK” értékelése elsőként Válasz megszakítása

Értékelések
Clear filtersMég nincsenek értékelések.