A Tánciskola nem konkrét hely, ahol – mondjuk – tangózni tanulnának Grecsó Krisztián új regényének hősei. A Tánciskola miliője nem valóságos tér, mert ahol elhiszik, hogy a permetezőből néhány hajtásra zenegép lesz, és a régi melódiákkal visszatér a múlt is, ott bizonyára bolondok élnek. Vagy talán mégsem egészen? Lehet, hogy akarni kell a csodákat, képesek vagyunk megálmodni a vonatablakból elsuhanó Magyarországot, és ez az akarás, a mágia iránti vágy a méltóság megőrzésének egyetlen eszköze?<br>Grecsó egy mágikus, fülledt alföldi világot álmodik, amelyben minden olyan lehetetlenül ismerős és valóságos. Egy jogászi pályája elején lévő fiatalember a Viharsarok egy ismeretlen városába kerül; kísértések, csodák, borzalmak, nők és a halál közelébe. Dr. Voith József nem tudja, hogy ördögi dolog kavarodik-e fel a mélyből, vagy csak a hétköznapok könyörtelen üteme fodrozza a felszínt. A kusza szerelmek és a drogos bódulat zavarossá tesz számára mindent. Rajongva imádott nagybátyjához fordulna, de egyre inkább úgy érzi, rossz helyen jár. A nagysikerű, több nyelven megjelent Isten hozott szerzője ízesen, humorral és nagy szívvel mesél. A Tánciskola egy generáció, egy világ, egy rejtély és egy dilemma varázslatos regénye.
POMPÁS KUTYÁK - SZÍNEZŐKÖNYV
4,68 € ÁFA-t tartalmazza
VARÁZSLATOS ÁLLATBIRODALOM 26. - LARA, A SZEMFÜLES
2,23 € ÁFA-t tartalmazza
TÁNCISKOLA
Leírás
Kategóriák: PRÓZA, SZÉPIRODALOM
Apple Shopping Event
Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%
Sale_coupon_15
9,98 € ÁFA-t tartalmazza
Elfogyott
Elfogyott
Ez a könyv jelenleg nincs készleten
Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!
10
People watching this product now!
Online fizetés Barionnal:
Könyvajánlónk - további könyvek, termékek
AZ ESETLEGESSÉG MINTÁI – ÖSSZEGYŰJTÖTT ESSZÉK, TANULMÁNYOK, KRITIKÁK
Értékelés: 0 / 5
raktáron
27,61 € ÁFA-t tartalmazza
TRADITIONELLE JÜDISCHE SPEISEN (RÉGI ZSIDÓ ÉTELEK)
Értékelés: 0 / 5
raktáron
5,16 € ÁFA-t tartalmazza
Customer Reviews
Értékelés: 0 / 5
0 reviews
Értékelés: 5 / 5
0
Értékelés: 4 / 5
0
Értékelés: 3 / 5
0
Értékelés: 2 / 5
0
Értékelés: 1 / 5
0
„TÁNCISKOLA” értékelése elsőként Válasz megszakítása

Értékelések
Clear filtersMég nincsenek értékelések.