TALAJVÍZ ÉS IRODALOM

Závada Pál új regénye történelmünk legviharosabb évtizedeibe vezet: a 20. század derekának magyar irodalmi közegében játszódik. Fősodrában Németh László – valaha nagy hatású, de újra és újra megfejtendő – alakja áll, aki életművének egyik meghatározó problémájává emelte, hogy a faji hovatartozás miféle befolyást gyakorol az irodalomra, a szellemi életre. Nézetei komoly vihart kavartak nemcsak a 30-as és 40-es évek sajtójában, hanem a szerző személyes viszonyaiban is – különösen, ami a háborús üldöztetés éveit, majd a következő időket illeti. A regény olyan írótársakat vonultat föl, mint Babits, Móricz és Illyés, de megjelenik Pap Károly, Tersánszky és Zelk Zoltán vagy éppen Féja Géza és Sinka István is. Visszatérően fontos szerephez jut a novellista és memoáríró Bohuniczky Szefi meg a legendás szerkesztő, Sárközi Márta, és olyan régi szereplők is felbukkannak, mint Weiner Janka. Závada beszél bujkálásról, árulásról, személyes veszteségekről; régi olvasói újabb kapcsolódási pontokat fedezhetnek fel a korábbi regényekkel, miközben a 20. század legvitatottabb eseményei új fénytörésbe kerülnek.