TÁGULÓ KÖRÖK – TANULMÁNYOK, DOKUMENTUMOK AZ ÚJHOLDRÓL ÉS UTÓKORÁRÓL

Az Újhold című szépirodalmi és kritikai folyóirat, amely 1946 júliusa és 1948 májusa között csupán hét számot ért meg, utókorában mégis képes volt a feltámadásra s az alkotás lehetőségétől egy évtizedre megfosztott szerzői életművük visszamenőleges érvényesülésével az elmúlt századvég sokszínű irodalmi palettáján a legtöbbre: részkánon létrehozására is. Az e kötetben olvasható tanulmányok, interjú és dokumentumok ezt a kései megismerést, befogadást folytatják tovább, megvalósítva filológia és értelmezés találkozását, dokumentumok és szövegek párbeszédét. A gyűjtemény középpontjában Nemes Nagy Ágnes áll – Lengyel Balázs, Lakatos István, Rába György, Ottlik Géza és Rónay György mellett –, tanulmányok foglalkoznak költői életművének korai és utolsó állomásaival, életének a művekben is nyomot hagyó körülményeivel, s itt olvasható egyetemi szakdolgozata Babits Mihályról, valamint olasz- és franciaországi ösztöndíjas hónapjainak levelezése. Mindezek által éles fényben látszik az az élettel megerősített alkotóerő, ami az elkerülhetetlen csonkításokat is kibírta és túlélte és humanizálta, ami ott áll minden sora mögött; a magánélet rejtett és fegyelmezett zaklatottsága, a megért(et)és fokozódó nehézségei és buktatói, az örömmel föllelt, majd kényszerűen lezárult, párbeszédképes barátságot kívánó, de azt soha el nem érő kapcsolatok, a megélhetetlen érzelmek, a kimondás vágya és a befogadás lehetetlensége, a törvényszerű csalódások, az előre látott és vállalt magányos élet, a maga ambivalens, a hétköznapokban megvalósuló kettős/többes világával, az „ahogy lehet” elfogadása és a mindezen felülemelkedő keresés, a ki nem hunyó szellemi remény, a párhuzamosan jelenlévő egzisztenciális reménytelenséggel – mindaz, ami Nemes Nagy Ágnes életművének hitelét megadja. Élet és művészet megőrzött autonómiája, egy új, nagy költészet – igaz, hiányokkal teli – megszületése; a művészi szép örökkévalóságában a halhatatlanság rebbenékeny léte.