SZÜRET – ÚJ BORÍTÓ!

Leírás

Olyan költeményeket csak a legnagyobbak írnak, mint a Szilfán halat, a Nálunk hatalmasabb takácsok, a Kivégzés vagy a Hajnal, háború után. Valamiben közösek: mindegyik vers hátterében világosan kivehető egy történet. Történeteinek titka is van: például a Sírfelirat egyaránt olvasható kisgyermek, fiatal társ és macska epitáfiumaként is (valójában csak az egyik), és minden olvasatban megrendítő. A versekkel induló Szabó Magda – Nemes Nagy Ágnes szellemi szomszédságában – még csak valódi költőnek sem tartotta magát, s a prózába emigrált. Pedig az Összegyűjtött verseiben is helyet kapó verses regénye, a Szüret, a műfaj hazai remekléseihez, Arany János és László munkáihoz, illetve Somlyó Zoltán Nyitott könyvéhez méltó. Az ő leírásában máig elevenen él egy debreceni tér, amelyik a szeme láttára pusztult el. Ha kilépünk a már nem létező Nagyállomásról – úgy képzeljük, mint a szegedi vagy a pécsi mását –, balról a régi pályaudvari negyed raktárai, kisvendéglői és örömtanyái fogadnak, Tóth Árpád gyermekkori házával és az Ispotály-templom tornyával, amelyet bomba repeszt majd ketté. Középen, a mai Petőfi-szobor helyén áll a Royal-szálló, ahol a Nyugat rendezett matinét. Mellette jobbról a nagyzsinagóga (leégett a hatvanas években) és a minisztériumnyi méretű törvényszéki palota (lebombázták). Utóbbi hátsó szárnya ma is áll, ám igazából egyik sincs meg, az utcák sincsenek, az a Debrecen, az a pirospozsgásan szigorú cívis világ sincs; és mégis megvan – őnála. Mondom, mint a legnagyobbaknál. Térey János

Kategóriák: ,

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

13,84 € ÁFA-t tartalmazza

Elfogyott

Elfogyott

Ez a könyv jelenleg nincs készleten

Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!

11 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

A PISZOK JÓ

raktáron

16,67 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

AXE, DR. JOSH

Kiadó

JAFFA KIADÓ

19. SZÁZADI EGYETEMES TÖRTÉNELEM 1789-1914 – EURÓPA ÉS AZ EURÓPÁN KÍVÜLI ORSZÁGO

raktáron

13,80 € ÁFA-t tartalmazza
Kiadó

OSIRIS KIADÓ ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT.

ISKOLA A HATÁRON – MAGVETŐ ZSEBKÖNYVTÁR 1.

raktáron

9,20 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

OTTLIK GÉZA

Kiadó

MAGVETŐ KÖNYVKIADÓ KFT

EGY KIS MELLÉKES – AZ ÖTLETTŐL A BEVÉTELIG 27 NAP ALATT

raktáron

11,63 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

GUILLEBEAU, CHRIS

Kiadó

RENESZÁNSZ KÖNYVKIADÓ KFT.

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„SZÜRET – ÚJ BORÍTÓ!” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5