SZUPERMARKET

Leírás

Nemzedékének legkreatívabb művésze, Bobby Hall, akinek az a.k.a. Logic közreadta káprázatos debütregényét.„Bobby Hall míves első regénye olyan, hogy elgörbül tőle az ember agya. Épp olyan szilajul tör előre prózai stílusa, mint dalszövegei. A Szupermarket olyan, mintha a Meztelen ebédet összeöntenénk a Száll a kakukk fészkére című regénnyel és aztán az egészet beoltanánk a Harcosok klubjával.” – Ernest Cline, a Ready Player One című #1 New York Times Bestseller szerzőjeFlynn teljesen besült: depressziós, nemrég kidobta a barátnője és otthon lakik az anyukájával. Úgy volt, hogy a szupermarket majd mindent megváltoztat. Normális munkahely, állandó bevételi forrás. A munka nem is munka igazán, ha ezáltal megmentheted önmagadat. De a dolgok nem éppen olyanok, ahogy ez az árukkal megrakott polcsorok közül látszik.Flynn egyik nap egy bűntény helyszínére érkezik meg a munkába és hirtelen az egész világ összeomlik körülötte. Titkok bukkannak fel elkínzott elméje mélyéről. Márpedig Flynn nem hajlandó arra, hogy válaszokat keressen a szupermarketben. Hiszen van ott valami, ami úgy tűnik, éppen őt keresi…A Szupermarket fekete humorú pszichológiai thriller, az őrület és a kreativitás lényegének élveboncolása. Ki hitte volna, hogy az egyik árukkal megrakott polcsoron minden ott rejlik – így a szex, a drog és a gyilkosság is?

Kategóriák: ,

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

10,82 € ÁFA-t tartalmazza

Elfogyott

Elfogyott

Ez a könyv jelenleg nincs készleten

Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!

16 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

UNDER THE SURFACE – A FELSZÍN ALATT ( ÉLFESTETT)

raktáron

19,33 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

NOVOK, REA

Kiadó

MOJZER KIADÓ

BRETAGNE-I ARANY

raktáron

11,95 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

BANNALEC, JEAN-LUC

Kiadó

GENERAL PRESS KFT.

HALÁLOS DÓZIS

raktáron

11,95 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

FLYNN, VINCE – MILLS, KYLE

Kiadó

GENERAL PRESS KFT.

SZAMÁRFÜL – JÁTÉKOS KÉPESSÉGFEJLESZTŐ FELADATOK ÓVODÁSOKNAK  

raktáron

2,75 € ÁFA-t tartalmazza
Kiadó

MÚZSA KÖNYV BT.

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„SZUPERMARKET” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5