SZÜLETÉS ÉS EVOLÚCIÓ

Leírás

Minden a megszületéssel kezdődik – de hogyan is hat valójában a születés az ember későbbi fejlődésére? És miként befolyásolták a születés folyamatának drámai változásai a Homo Sapiens törzsfejlődését? Michel Odent, az úttörő szülészorvos ezekre a kérdésekre keresi a választ könyvében, amely mérföldkőnek számít a születés és az evolúció összefüggésének vizsgálatában.A szerző szerint ma már képesek vagyunk tudományos magyarázatot adni a szerzett tulajdonságok átörökítésére, amiben a születésnek kulcsszerepe van. Odent döntő fontosságúnak tartja, hogy az újszülött rögtön testi kontaktusba kerüljön azzal a személlyel, akivel közös antitesteken osztozik: vagyis az édesanyjával. Emellett a szülésnek az anya számára biztonságos körülmények között kell történnie: meleg, csendes, nem túl világos helyen, egy biztonságot nyújtó személy közelében. A biztonságérzet az, amire a vajúdó nőnek leginkább szüksége van, ezt pedig olyan személy biztosíthatja számára, aki nagy tapasztalattal rendelkezik a szülések kísérésében. Odent azt vallja, hogy a szülés megkönnyítésére, a fájdalom elnyomására irányuló túlzott törekvések csak megakasztják a természetes folyamatot. A fő cél az, hogy a vajúdás zavartalanul, lehetőleg beavatkozások nélkül menjen végbe.A francia szülészorvos forradalmi szemléletű kötete olvasmányos, ugyanakkor gondolatébresztő mű, amely számos újdonsággal szolgálhat azoknak, akiket érdekel, hogyan lehet valóban háborítatlan a szülés, és hogyan határozza meg születésünk módja az egész emberi faj jövőjét.MICHEL ODENT nemzetközi hírű francia szülészorvos. Sebészetet tanult Párizsban, majd a Pithiviers Kórházban a sebészeti és szülészeti osztályon dolgozott; itt kezdte vizsgálni a szülést befolyásoló tényezőket. Ő vezette be az otthonos szülőszoba, illetve a szülőmedence fogalmát. Az úttörő londoni Primal Health Research Center alapítója, 15 könyv szerzője, amelyek 22 nyelven jelentek meg.

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

10,01  ÁFA-t tartalmazza

14 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

HUNCUTKODÓ

raktáron

6,92  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

DÖME BARBARA

Kiadó

GARBO KÖNYVKIADÓ KFT.

BABAHÁZ

raktáron

13,89  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

SZITA GYÖRGY

Kiadó

SZÉPIRODALMI FIGYELŐ ALAPÍTVÁNY

REÁLIÁK – A MAGYAR PRÓZA JELENE

raktáron

9,60  ÁFA-t tartalmazza
Kiadó

KIJÁRAT KIADÓ

UTCAKŐ, BARIKÁD, MÁMOR – AZ 1968-AS PÁRIZSI DIÁKLÁZADÁS…

raktáron

12,79  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

KOVÁCS ZSOLT

Kiadó

L'HARMATTAN KÖNYVKIADÓ KFT.

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„SZÜLETÉS ÉS EVOLÚCIÓ” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5