SZÖKÖTT SZERZETESEK – ERŐSZAK ÉS FIATALOK A KÉSŐ KÖZÉPKORBAN

Leírás

Miért tartja a köztudat erőszakosnak a középkort?Milyen lehetőségei voltak akkoriban egy fiatalnak a felemelkedésre?Hogyan büntettek egy papot, ha erőszakos tettet követett el?Miért tabusították az 1514-es Dózsa-felkelést az első emlékezők? Erdélyi Gabriella történész könyvének főszereplői olyan késő középkori diákok, szegény papok és a barátcsuhát letevő szerzetesek, akik mindennapjaik során erőszakos konfliktusokba keveredtek, és ezért a pápai udvarhoz fordultak, hogy bűnük alól feloldozást nyerjenek. Történeteik révén bepillantást nyerhetünk az iskolai csetepaték világába, az éjszakai életbe és a nagy falusi ünnepekbe, akárcsak a törökök és az urak elleni harcokba. Sorsukban közös, hogy fiatalok voltak, akik megélhetésüket és boldogulásukat keresték egy olyan korszakban, amely Európa nagy szellemi és társadalmi átalakulását készítette elő. Erdélyi Gabriella az MTA Történettudományi Intézetének tudományos munkatársa. Második önálló monográfiája közel másfél évtizedes vatikáni kutatásaira épül, melyek felölelik a reneszánsz és a reformáció társadalom- és kultúratörténetét.

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

11,03  ÁFA-t tartalmazza

Elfogyott

Elfogyott

Ez a könyv jelenleg nincs készleten

Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!

16 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

SOHA NE ADD FEL – MESE ARRÓL, HOGYAN GYŐZD LE AZ AKADÁLYOKAT

raktáron

11,16  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

AL GHAOUI, HESNA

Kiadó

OPEN BOOKS

BECSTELEN ÁRULÁS – BEATRICE HYDE -CLARE KIASASSZONY ESETEI

raktáron

15,24  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

MESSINA, LYNN

Kiadó

PIONEER BOOKS

LÁTHATATLAN EMBER – TALENTUM DIÁKKÖNYVTÁR –

raktáron

2,74  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

GÁRDONYI GÉZA

Kiadó

AKKORD KIADÓ KFT.

WEDNESDAY – NEM HIVATALOS, DE ANNÁL HÁTBORZONGATÓBB SZÍNEZŐKÖNYV

raktáron

8,31  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

BRACK, AMANDA

Kiadó

PARTVONAL KIADÓ

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„SZÖKÖTT SZERZETESEK – ERŐSZAK ÉS FIATALOK A KÉSŐ KÖZÉPKORBAN” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5