SZÍVLAPÁT – KORTÁRS VERSEK

Leírás

A versek nem mennek ki a divatból. A versolvasás olyan, mint válogatni egy végtelen nagy ruhatárban. Lesz köztük olyan darab, ami eleinte úgy lötyög rajtad, mint apád harmincéves bőrkabátja, aztán szépen belenősz. Lesz olyan, ami egyáltalán nem tetszik, és nem is fog soha. Aztán jön a szerelemvers első látásra, majd a nagy, örök kiválasztottak.A Szívlapát című versgyűjteményben nyolcvanöt köztünk élő költő százötven verse olvasható. Vannak olyan szerzők, akik már évtizedek óta írnak, és vannak, akik meg sem születtek, amikor másoknak már verseskötete jelent meg."A költészet (…) jégdarabkák összekoccanása, falevél-fagyasztó éjjel és csalogányhímek párbajozása" – ahogy a költő Borisz Paszternak írja, szóval valami érzéki dolog, amiről nem könnyű beszélni. De mondja az önmagát. Mert persze szó, szó, szó. Ám nemcsak szó, hanem kép és ritmus is. És valami olyat ad, hogy jé, létezik az ember, aki én is vagyok, pedig néha úgy érzem magam, mint egy nyúzott palotapincsi, akit szívlapáttal csaptak homlokon. Vers a lelke mindennek.

Kategóriák: ,

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

13,98  ÁFA-t tartalmazza

13 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

A CIPRUSI KONFLIKTUS GEOSTRATÉGIAI ÖSSZETEVŐI

raktáron

7,15  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

KACZIBA PÉTER

Kiadó

L'HARMATTAN KÖNYVKIADÓ KFT.

BÁBOB

raktáron

14,25  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

RUDÁN OTTÓ

Kiadó

PUBLIO

ÁLLATI KÁVÉZÓ – ROBBIE A MAKACS MÓKUS

raktáron

5,57  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

TARAKSON,STELLA

Kiadó

MANÓ KÖNYVEK

ÉLJ MERÉSZEN! – MIT TANÍT NEKÜNK FRIDA KAHLO – FLEXI

raktáron

14,04  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

DAVIS, ARIANNA

Kiadó

JAFFA KIADÓ

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„SZÍVLAPÁT – KORTÁRS VERSEK” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5