SZÍV ÉS LÉLEK – IKERMESE

Leírás

Egyszer volt, hol nem volt, hajdanában-danában, volt egyszer egy regény, a címe: Zenga zének. Az első sora: „Nincs szebb könyv szívnél és léleknél.” Imakönyv bevezetőjéből vette a szerző, valami Vámos Miklós. E tőmondat azóta újra meg újra fölzeng benne. Hol a szívében, hol pedig a lelkében. Kiskorában úgy képzelte, lehetetlen, hogy a gyerekek és a felnőttek szíve ugyanolyan alakú, anyagú és színű legyen. Hiszen akkor miért bánnának a felnőttek úgy a gyerekeikkel, mintha azok nem nyiladozó értelműek volnának, hanem ütődöttek? A lelkekről nem is beszélve.Ikermese található e kötetben, avagy páros mese. Összetartoznak. Úgy képzelem: kezdetben a szülők olvassák föl a gyerekeknek, később a gyerekek a szülőknek, netán egymásnak. Ezért ajánlom az olvasni tudóknak. Persze nemcsak a betűket olvashatja az elme, hanem azt is, amiket mögéjük rejtett a szövegek írója. Ehhez kívánok annyi örömöt és élvezetet mindenkinek, amennyit én éreztem, amikor kitaláltam és mondatokba öntöttem.Vámos MiklósUtóirat. Ez a kiadvány más szempontból is izgalmas: Magyarországon még aligha készültek címlapok és könyvillusztrációk mesterséges intelligencia (MI) segítségével. Fölteszem, mire nyájas olvasóimhoz eljut, ők nálam már sokkal jobban fogják tudni, hogy mi fán terem az artificial intelligence, és mire jó.

Kategóriák: ,

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

12,87  ÁFA-t tartalmazza

16 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

TÖRŐDÉSRE TEREMTVE – EVANGÉLIUMI IGAZSÁGOK AGGÓDÓ ÉDESANYÁK SZÁMÁRA

raktáron

6,45  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

WALLACE, SARA

Kiadó

KERESZTYÉN ISMERETTERJESZTO ALAPÍTVÁNY

BROKEN BONDS – ELSZAKÍTOTT KÖTELÉKEK – ÉLFESTETT

raktáron

18,58  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

BREE, J.

Kiadó

KOSSUTH KIADÓ ZRT.

REPÜLŐS MESÉK NAGYKÖNYVE

raktáron

17,06  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

MECHLER ANNA-HAJBA LÁSZLÓ

Kiadó

MANÓ KÖNYVEK

PONTRÓL PONTRA BORIVAL – BARÁTNŐM, BORI FOGLALKOZTATÓ

raktáron

4,24  ÁFA-t tartalmazza
Kiadó

MANÓ KÖNYVEK

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„SZÍV ÉS LÉLEK – IKERMESE” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5