SZISZIFUSZOK KÜZDELME

Leírás

A fővárosi hírlapírók hatvan–hetven főnyi társasága 1867. március végén, a már küszöbön álló sikeres kiegyezés lelkes napjaiban „az ujra felvirradt sajtószabadságot” ünnepelte a Frohner Szállóban egy szombat esti „journalista lakomával”. Ahogy a kor népszerű élclapja, a Bolond Miska írta, „cenzura-tort” ültek. Úgy tűnt, a sajtószabadság a közös ügyekről folytatott ádáz politikai viták közepette valódi nemzeti közös ügyként egyesíti a sajtó munkásait: szerzőket, szerkesztőket, kiadókat, nyomdászokat, politikusokat és persze az olvasóközönséget. Az újságírók felszabadultan élcelődtek, értekeztek, verseltek a sajtószabadság hatalmáról és győzelméről. Néhány hónap múltán azután eltűnt az eufória. A kiegyezés körüli éles politikai küzdelmek közepette az ellenzék már nem sajtószabadságról, hanem „alkotmányos cenzurá”-ról beszélt. Az egykor ünneplők közül egyre többen érthettek egyet a kor ismert konzervatív újságírója, Kecskeméthy Aurél véleményével, aki néhány évvel korábban úgy látta a mindenkori kormányzatok és a sajtó viszonyát, hogy a kormányok „gyanakodnak reá, megbüntetik; felhasználják s megfizetik; ? de nem tisztelik, nem szeretik”. Könyvünk ezt a nemszeretem viszonyt mutatja be az 1860 és 1875 közötti, a magyarországi kormányzati irányváltásokban igen csak gazdag időszakban.

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

14,10  ÁFA-t tartalmazza

Elfogyott

Elfogyott

Ez a könyv jelenleg nincs készleten

Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!

16 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

MAGASÁGYÁSOK – KEVÉS HELY, SOK LEHETŐSÉG (LÉPÉSRŐL LÉPÉSRE)

raktáron

9,02  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

KLEINOD, BRIGITTE – STIEBLER, MANFRED

Kiadó

SAXUM KIADÓ

BUDAPEST MOST

raktáron

18,32  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

MUSZATICS PÉTER

Kiadó

HELIKON KIADÓ

TÖRTÉNELEM – MI MICSODA MATRICÁS REJTVÉNYFÜZET

raktáron

6,17  ÁFA-t tartalmazza
Kiadó

TESSLOFF ÉS BABILON KIADÓI KFT.

A RÍTUS ELTŰNÉSE – A JELEN TOPOLÓGIÁJA

raktáron

8,92  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

HAN ,CHUL-BYUNG

Kiadó

TYPOTEX KFT. ELEKTRONIKUS KIADÓ

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„SZISZIFUSZOK KÜZDELME” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5