Mindenütt a nyelvről van szó. És pontosan ez az oka annak, hogy éppen amikor róla van szó nehéz, sőt talán reménytelen vállalkozás volna a nyelvet tárgyiasítani (akár tehát valamiféle tudományos reflexió tárgyává tenni). Megmondani, hogy mi a nyelv ehhez vagy kívül kellene kerülni a nyelven, vagy mint az rendre meg is történik a nyelvet valami mással kellene azonosítani. Azonban amint arra Heidegger egy helyen figyelmeztet ťa nyelv egyáltalában nem ez vagy az, nevezetesen még valami más is, mint ő maga. A nyelv nyelv.Ť A kötet tanulmányai arra tesznek kísérletet, hogy ennek a mély értelmű tautológiának néhány, adott esetben látszólag nem közvetlenül nyelvi aspektusát vagy következményét kidolgozzák.KULCSÁR-SZABÓ Zoltán egyetemi tanár, az ELTE Összehasonlító Irodalom- es Kulturatudományi Tanszékének vezetője. A Ráció Kiadonál megjelent kötetei: Tetten érhetetlen szavak. Nyelv és történelem Paul de Mannál (2007); Tükörszínjátéka agyadnak. Poétikai problémák Szabó Lőrinc költészetében (2010); A gondolkodás háborúi. Töredékek az erőszakos diskurzusok 20. századi történetéből (2014).
CHLOE, A TITOKZATOS - TRIZANTON PILÓTÁI 1.
7,38 € ÁFA-t tartalmazza
THE REMARKABLE HUNGARIAN PARLIAMENT BUILDING
17,07 € ÁFA-t tartalmazza
SZINONÍMIÁK – KÖZELEDÉSEK HEIDEGGERHEZ
Leírás
Kategóriák: EGYÉB
Apple Shopping Event
Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%
Sale_coupon_15
7,04 € ÁFA-t tartalmazza
Elfogyott
Elfogyott
Ez a könyv jelenleg nincs készleten
Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!
14
People watching this product now!
Online fizetés Barionnal:
Könyvajánlónk - további könyvek, termékek
Customer Reviews
Értékelés: 0 / 5
0 reviews
Értékelés: 5 / 5
0
Értékelés: 4 / 5
0
Értékelés: 3 / 5
0
Értékelés: 2 / 5
0
Értékelés: 1 / 5
0
„SZINONÍMIÁK – KÖZELEDÉSEK HEIDEGGERHEZ” értékelése elsőként Válasz megszakítása

Értékelések
Clear filtersMég nincsenek értékelések.