SZÍNHÁZ FORDÍTOTT TÁJBAN

Leírás

A színház teljesség. A jó színház – nevezzük inkább igazi színháznak – alkalmat ad mindenkorijelenünk és benne magunk szemlélésére, lényeges összefüggések felismerésére, értelmezésre-értékelésre, tényleges cselekvésre.Ilyen színház változatait vizsgálja Jankó Szép Yvette, a kortárs finn színház mint társadalmicselekvésre késztető művészeti események tényleges ismerője. Ő maga műfordító ? a kötetbentárgyalt szerzők közül Leea Klemola, Laura Ruohonen, Kristian Smeds színházi szövegeiből is fordítottmagyarra ? és a kortárs dramaturgia tanára. Egyszersmind az összehasonlító dráma- ésszínháztudomány ritka területének kutatója: a színház varázslatát több „szerzőhöz” köti: hiszen csakaz összehangolt munka hozhat létre a közönséget érdemben megszólító produkciót.A színház a megismerések helye! Érdemes körülnéznünk a színházi világban, és ha a rendező nemcsaksaját ötletére és kiválasztott művészeire, technikusaira figyel, hanem mint szerzőtárssal, aműfordítóval is együtt dolgozik, kultúrák találkozhatnak a színházi élményben.A cím (játékos) metaforikája pedig a színház természetéből adódik – de a kötet tudós szerzőjéneklényére is jellemző. (Egyed Emese)

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

5,66  ÁFA-t tartalmazza

16 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

EMELT SZINTŰ ÉRETTSÉGI 2023 – MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM

raktáron

9,02  ÁFA-t tartalmazza
Kiadó

CORVINA KIADÓ

MESÉK A BÁTORSÁGRÓL

raktáron

14,01  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

CSÓKA JUDIT (VÁL.)

Kiadó

CORVINA KIADÓ

HORGONYT FEL, KOLUMBUSZ KRISTÓF! – IDŐUTAZÁS NÉGY KERÉKEN

raktáron

10,47  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

STILTON, GERONIMO

Kiadó

KOLIBRI GYEREKKÖNYVKIADÓ

A DISSZONANCIA FILOZÓFUSA

raktáron

10,48  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

HÉVIZI OTTÓ

Kiadó

PESTI KALLIGRAM KFT

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„SZÍNHÁZ FORDÍTOTT TÁJBAN” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5