SZILÁRD LEÓ – ZSENI ÁRNYÉKBAN

Leírás

A Zseni árnyékban nagyszerű portré egy korszakos jelentőségű atomfizikusról, aki egyesíti magában egy szigorú tudós, egy könnyelmű bohém és a világpolitika befolyásos alakítójának nehezen összeegyeztethető személyiségjegyeit.Lanouette könyve izgalmasan s egyben minden apró részletre figyelve meséli el ennek a zseninek az életét, aki nem lett Nobel-díjas, bár megérdemelte volna. A század legjelentősebb tudósaival, Albert Einsteinnel, Teller Edével, Neumann Jánossal és Oppenheimerrel dolgozott együtt, óriási szerepe volt a Manhattan tervben, az első atombomba kifejlesztésében – majd a hidegháború évei alatt minden tekintélyét latba vetve szorgalmazta a pusztító fegyverek minél hatásosabb ellenőrzését és egy újabb világégés megakadályozását.„Egy csodálatos ember kalandos életének rendkívül olvasmányos és nem utolsósorban tűpontos lenyomata, ami az Oppenheimer című filmre való felkészülésemben a lehető legtöbb segítséget nyújtotta Szilárd Leó megformálásához.”Haumann Máté„Szilárd felkereste Einsteint, és megkérte, hogy ismertethesse a munkáját. Einstein udvariasan bólintott, és figyelmesen végighallgatta Szilárd előadását, aki, miután befejezte, kérdően nézett Einsteinre. – Ez lehetetlen – jegyezte meg Einstein. – Olyasmit állít, amit nem lehet megcsinálni. – Igen, de mégis megcsináltam – válaszolta Szilárd. – Hogyan sikerült ez magának? – csodálkozott Einstein, és a következő néhány percben Szilárd összefoglalta a tézisét és a megoldást. Einstein mosolygott. Tetszett neki a dolog.”

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

22,63  ÁFA-t tartalmazza

18 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

HOZZÁSZÓLÁSOK

raktáron

10,48  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

TELKES MARGIT

Kiadó

I.A.T. KIADÓ

BÍZZ BENNEM – II. TRILÓGIA – ISKOLÁK VERSENYE ELSŐ KÖTET

raktáron

13,03  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

LEINER LAURA

Kiadó

CARTA TEEN KIADÓ

A HÉT BŐR

raktáron

11,22  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

JANIKOVSZKY ÉVA

Kiadó

MÓRA KÖNYVKIADÓ

A MAGYAR OPERETT

raktáron

12,53  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

WINKLER GÁBOR

Kiadó

HOLNAP KIADÓ

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„SZILÁRD LEÓ – ZSENI ÁRNYÉKBAN” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5