SZILÁGYI JÁNOS 90 – NEM GONDOLTAM VOLNA

Leírás

Szilágyi János az egyik legszerethetőbb, legvagányabb, a legnehezebben beilleszthető a kor megalkuvásokkal, gyávaságokkal, kényszerekkel határolt nyilvánosságába.Érezte ezt a néző és a hallgató is persze, és értékelte. Szilágyi pedig bizonyított akkor is, amikor már nem az összekacsintásokból értett a nép, hanem elvárta a nyílt gondolatokat, az igaz mondatokat. Mert valójában ezekkel egyensúlyozott már akkor is, amikor a Táskarádió, a Kettesben, a Halló, itt vagyok! készült. Milliók kedvence volt akkor, amikor sokszor a dobozból kiszóló hangtól várták a hallgatók, hogy helyettük is kimondja, hogy képviselje őket. Hogy képviseljen valamit. Sokszor megtette, ezért szerették.Ez volt az ő titka, talán tehetségén túl az egyetlen valódi titka a pályafutása sikeréhez: nem mórikálta magát agyonfogalmazott körmondatokkal, nem tudálékoskodott és nem finomkodott. Képes volt azt és úgy kérdezni, ahogy kibukott belőle, ahogy mi is kérdeztünk volna. Néha ez eléggé nehéz helyzeteket idézett elő, de inkább ezt is csak élvezte. Egy teljes, értékes életmű az övé. Tanulságos pályakezdő újság­íróknak és éltesebb megalkuvóknak egyaránt.

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

18,47  ÁFA-t tartalmazza

18 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

EGY ROPI NAPLÓJA 19. – KATYVASZ

raktáron

12,80  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

KINNEY, JEFF

Kiadó

KÖNYVMOLYKÉPZŐ KIADÓ

DIANA TÜKRE – ÍRÁSOK A SZÉPSÉGRŐL

raktáron

14,31  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

SZABÓ MAGDA-KECZÁN MARIANN[SZERK.]

Kiadó

JAFFA KIADÓ

KÉSZÜLŐDÉS – SZÓKIMONDÓKA

raktáron

8,85  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

MOLNÁR KRISZTINA RITA

Kiadó

SZÓKIMONDÓKA

RUMINI ÉS AZ ÖT TOLL – MOST ÉN OLVASOK! 2. SZINT

raktáron

9,99  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

Berg Judit

Kiadó

PAGONY KIADÓ

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„SZILÁGYI JÁNOS 90 – NEM GONDOLTAM VOLNA” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5