SZIKORA – ÚRISTEN, LÉTEZEM!

Leírás

L. Dézsi Zoltán: „Korda György után Szikora Róbert. Mivel érdemeltem én ki, hogy ekkora Bölényekről írhatok?”A szerző 2003-ban nyerte meg a Magyar Televízió Riporter Kerestetik versenyét, hogy azután a Telesport, majd a Kékfény munkatársa legyen. Lassan egy évtizede a Heti Napló Sváby Andrással című műsor szerkesztő-riportere. Elsődleges szakterülete a retró. Előző könyvéért Libri-díjat kapott.„Azt gondolom, hogy Szikora Robi, a magyar könnyűzenei élet megkerülhetetlen alakja. Ráadásul egy jó srác, akivel nagyon jó beszélgetni. Remélem, ez kiderül ebből a könyvből is.”„Szépen, csendesen azt mondta nekem, hogy figyelj, nézz a szemembe! Téged attól szerettek, hogy énekelted a Marinát. Attól szerettek, hogy felálltál a dob mellől, leborultál egy székre és énekelted a Dianát! Na, ettől voltál Te a Szikora Robi. Azután meg elénekelted a Micsoda bulit. És olyan flegma voltál, de mégis aranyos. Hát ez vagy Te!” (Környei Attila Robinak, az R-GO alapításakor.)Robi az X-Faktorról: „Nem biodíszletként ültünk ott. Persze, hamar kiderült: amit a kulisszában haverkodásnak hívnak, az élőadásban verseny. Ha jó estém volt, és jól sikerült a dal, éreztem, ahogy egységfront szerveződik ellenem – játék a játékban. Én meg nem nagyon tudtam (és nem is akartam) szövetségeket kötni. Voltak nézeteltérések, ordítozások is – nem a színpadon, hanem hátul.”

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

18,29  ÁFA-t tartalmazza

Elfogyott

Elfogyott

Ez a könyv jelenleg nincs készleten

Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!

19 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

MI MEGVÉDJÜK A KORONÁT, A KORONA MEGVÉD MINKET

raktáron

16,79  ÁFA-t tartalmazza
Kiadó

SZÜLŐFÖLD KÖNYVKIADÓ

EASY LISTENING (CD-MELLÉKLETTEL)

raktáron

11,38  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

MESTRA ÁGOTA

Kiadó

MAXIM KÖNYVKIADÓ KFT. 2

NE HIDD EL! KÉRDŐJELEZD MEG! GONDOLKOZZ ÖNÁLLÓAN!

raktáron

8,32  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

MÜLLER, ALBRECHT

Kiadó

ALEXANDRA KIADÓ

POLITIKA A JÖVŐBEN -ÉLETÜNK A TECHNOLÓGIA ÁTFORMÁLTA VILÁGBAN

raktáron

15,58  ÁFA-t tartalmazza
Szerző

SUSSKIND, JAMIE

Kiadó

ATHENAEUM KIADÓ KFT

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„SZIKORA – ÚRISTEN, LÉTEZEM!” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5