SZIKKADÓ FÖLDEKEN

Leírás

Herceg János Szikkadó földeken című regényének megjelentetésével több mint hatvan évig adós volt a vajdasági magyar könyvkiadás. A szöveg eredetijét ugyanis folytatásos regényként hetvenkilenc részben közölte a Magyar Szó 1954. szeptember 26-a és december 15-e között, Hangya András negyvenhat szövegrajzának kíséretében. A szerkesztői beharangozó szerint a napilap „a vajdasági életből vett mai életünket ábrázoló, érdekfeszítő és fordulatos regény” közzétevését kezdi meg, abbéli meggyőződésében, hogy „az ismert vajdasági írónak a Magyar Szó számára írt regénye kiváltja olvasóink érdeklődését és megelégedettségét”.A cselekmény inkubátora az elszigetelt pusztai közeg, ezért az utókor számára talán izgalmasabb a regényt szociografikus jegyei miatt olvasni, mintsem a szereplők közötti, csináltnak tűnő ellentétek mentén értelmezni. A Radomir Konstantinović-féle vidékiség szinte adja magát ennek a szövegnek az elemzésekor: a közösségi akarat mintájára stilizált, általánosságban megbújó, tradíciókban vakon hívő emberek ugyanis kiskorúsítva vannak. Olyannyira óvják magukat a személyes kezdeményezésektől és az azzal járó felelősségtől, hogy szükségszerűen infantilizálódnak: „Kínlódással, gonddal, küszködéssel teli világ, de ők azért megszokottan élnek benne. Hiszen ha lett volna erejük, akkor régen se maradtak volna itt a pusztán. Elmentek volna faluba vagy városba, más munkát, más szolgálatot vállaltak volna, ahol talán több volt a kockázat, de a kilátás is nagyobb volt a boldoguláshoz. Ezek itt csak tengődnek keservesen, de azért biztonságban érezték magukat. Most megszűnt a biztonságérzetük. Megrémültek a változástól, nem hittek benne, hogy az ő javukat szolgálja majd. Bizony, a szegény emberben ott él a gyanakvás holta napjáig." Forum Könyvkiadó, Újvidék

Kategóriák:

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

8,26 € ÁFA-t tartalmazza

Elfogyott

Elfogyott

Ez a könyv jelenleg nincs készleten

Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!

12 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

BÉKELOVAS

raktáron

8,25 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

MURÁNYI SÁNDOR OLIVÉR

Kiadó

LAZI KIADÓ

SZÓ-TA-GO-LÓ – A CIBERELEVES ÉS MÁS MESÉK

raktáron

5,52 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

MADAR EMŐKE

Kiadó

MÓRA KIADÓ

TAVASZ SPANYOLORSZÁGBAN

raktáron

15,57 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

BANVILLE, JOHN

Kiadó

HELIKON KIADÓ

HAGYOMÁNY A MÉRLEGEN (ESSZÉK, TANULMÁNYOK)

raktáron

10,81 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

GY. SZABÓ ANDRÁS

Kiadó

MAGYAR NAPLÓ KIADÓ KFT.

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„SZIKKADÓ FÖLDEKEN” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5