SZIKFÖLD

Leírás

Jelen kiadásunkkal T. S. Eliot százéves, örökifjú versét ünnepeljük, mely egyben az európai irodalom egyik huszadik századi mérföldkövének számít. Nagyívű apokaliptikus vers, jelentőségében James Joyce Ulysses címűregényéhez hasonlítható. Könyvtárnyi irodalom, megannyi fordítás próbálta már hűen megérteni és követni a szerzői szándékot. Magyarul is több teljes és töredékes változata létezik, többek között Devecseri Gábor, Weöres Sándor, Vas István és Dunajcsik Mátyás tollából.„Népmesei becsvággyal, hogy megküzdök a próbatétellel, és félelemmel vagy inkább rettegéssel fogtam a munkához, s a végeredményt inkább tekintem változatnak, mint fordításnak, amely során megpróbáltam megértve, magamon, a saját költői és gondolati lehetőségeimen átfolyatni a szöveget, a pontosságra törekedve egyéníteni és magyarítani…Amikor az Európa Kiadó igazgatója felhívott, hogy lenne-e kedvem lefordítani ezt a ciklust, mert akkor megveszik a jogokat, úgy éreztem, a legnagyobb díjat kaptam meg, amit egy költő kaphat. Egy hatalmas márványtömböt akasztott a nyakamba. Ezzel a súllyal próbáltam kiegyenesedni. Így sikerült.”Háy János

Kategóriák: ,

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

9,43 € ÁFA-t tartalmazza

Elfogyott

Elfogyott

Ez a könyv jelenleg nincs készleten

Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!

18 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

CSILLAGKÖZI KIKÖTŐK 1. – KÜLDETÉS

raktáron

11,17 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

MAJOROS NÓRA

Kiadó

MÓRA KÖNYVKIADÓ

A DANCE WITH THE FAE PRINCE – TÁNC A TÜNDÉRHERCEGGEL

raktáron

18,05 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

KOVA, ELISE

Kiadó

KOSSUTH KIADÓ ZRT.

ÚJABB KALANDOK A LÓ CSOPORTBAN

raktáron

11,10 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

SZABÓ BORBÁLA

Kiadó

PAGONY KIADÓ

AZ ÁRVÍZ – BLACKWATER

raktáron

12,24 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

MCDOWELL, MICHAEL

Kiadó

EURÓPA KÖNYVKIADÓ

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„SZIKFÖLD” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5