SZIGETVÁRNÁL AZ ISTEN

Leírás

Hitharcosok, gázik vesznek körül minket, fennen hirdetett szavaikért az életüket is feláldoznák. A mohácsi csata és a Szigetvár megvétele közé eső negyven esztendőben I. Szülejmán szultán az iszlám nevében tiporta le Magyarországot, ahol végül meghalt. Hozzá intézi emlékező sorait feltétlen híve, Szokollu Mehmed nagyvezír, életének tanúja, bemutatva politikáját, munkatársait, a varázslattal teli háremből feltündöklő szerelmeit és családi életét. Az oszmán uralkodó bizonyosra vette, hogy senki nem állíthatja meg Bécs felé menetelésében, amelyre, mint a római császárok örököse tartott igényt. Ám Zrínyi Miklósban emberére talált:„Mi ugyanis úgy határoztunk, hogy mindenképpen e várba zárkózunk be, mert az a kívánságunk, hogy a jóságos Istennek, ő szent császári és királyi felségének, valamint a kereszténységnek s ennek az édes, végső pusztulásba taszított hazának hűségesen, állhatatosan és derűs arccal szolgáljunk vérünk hullásával, s ha a sors úgy hozná, akár saját fejünk veszélyeztetésével is.”

Kategóriák:

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

9,96 € ÁFA-t tartalmazza

Elfogyott

Elfogyott

Ez a könyv jelenleg nincs készleten

Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!

17 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

TÖRÉSVONALAK

raktáron

6,41 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

LOSONCZY ATTILA

Kiadó

MAGYAR NAPLÓ KIADÓ KFT.

CSENDES VEZETÉS – HOGYAN NYERJÜNK MEG SZÍVEKET, FEJEKET ÉS MECCSEKET

raktáron

19,42 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

ANCELOTTI, CARLO – BRADY, CHRIS

Kiadó

GABO KIADÓ

FIGYELEM ÉS FELELŐSSÉG – TANULMÁNYKÖTET PILINSZKY JÁNOS ÉS MÉSZÖLY MIKLÓS 100…

raktáron

11,05 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

BARTAL MÁRIA-RADVÁNSZKY ANIKÓ(SZERK.)

Kiadó

RÁCIÓ KIADÓ

A VUJICSICS ÖRÖKSÉG

raktáron

11,03 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

JÁVORSZKY BÉLA SZILÁRD

Kiadó

KOSSUTH KIADÓ ZRT.

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„SZIGETVÁRNÁL AZ ISTEN” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5