SZIGET

Leírás

A Sziget szellemi közösség tanulmánykötetei Hamvas Béla és Kerényi Károly 1934-es kezdeményezésére születtek. Ők ketten az 1920-as évek végén találkoztak, Hamvas könyvtáros volt a Fővárosi Könyvtárban: kisregényeket, elbeszéléseket írt, amelyek kiadatlanok maradtak. 1928-ban és 1929-ben csak egy-egy rövidebb írást publikált, 1930-ban kiadás előtt állt Bizonyos tekintetben című regénye, mely végül nem jelent meg. 1930-tól magyar- és világirodalmi, művészeti tárgyú, valamint a világválsággal foglalkozó írásait több folyóirat is közölte; a Független Szemlével sorsközösséget vállalt: egyik főmunkatársa lett és vezércikket írt az 1935. februári számba. 1935 augusztusában jelent meg a Sziget I. kötete (Dobrovits Aladár, Gallus Sándor, Hamvas Béla, Kerényi Károly és Németh László írásaival), 1936 áprilisában a II. kötet (Hamvas Béla, Kerényi Károly, Kövendi Dénes, Németh László és Szerb Antal írásaival), mindkettő a Stemma munkaközösség műhelyében készült: kötetünk Hamvas Béla minden itt megjelent írását tartalmazza. (A Sziget III. kötetében, amely 1939-ben jelent meg, Hamvas Béla írással már nem szerepel: az okokról, alkotói viszonyuk megromlásáról Kerényi Károllyal, műveiben több helyen beszél.) Közöljük ezen kívül még a szorosan ide tartozó, szintén a Stemma műhelyében készült, 1936 őszén megjelent Hérakleitos-kötet (Hérakleitos múzsái vagy a természetről. Pontos irányítás az élet célja felé) Hamvas Béla által írt kísérőtanulmányát.Végül álljanak itt – mintegy kötetünk mottójaként – Kerényi Károly gondolatai a Sziget kapcsán 1935-ben: „[…] Mi többet kell, hogy magunk előtt lássunk, mint a szellemi emberek pozitív vagy negatív illeszkedését és a hatást olvasókra vagy tanítványokra: nem a politika, hanem a lényegkibontás tudós, művészi, de természetes útján, a Szellem és a Föld találkozásából az Egész megujhodását. […]”

Kategóriák:

Apple Shopping Event

Hurry and get discounts on all Apple devices up to 20%

Sale_coupon_15

10,30 € ÁFA-t tartalmazza

Elfogyott

Elfogyott

Ez a könyv jelenleg nincs készleten

Adja meg e-mail címét és értesítjük ha újra lesz!

14 People watching this product now!

Online fizetés Barionnal:

Könyvajánlónk - további könyvek, termékek

RATRAK MESÉK – RATRAK ABENTEUER

raktáron

9,70 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

PETRES-MAJSA ADRIENN

Kiadó

SZÜL?FÖLD KÖNYVKIADÓ

TRIXI KÖNYVEK – TRIXI MONDÓKÁS ADVENTI SZÍNEZŐJE

raktáron

0,83 € ÁFA-t tartalmazza
Kiadó

SZILÁGYI LAJOS E.V.

A PÁL UTCAI KÜLDETÉS – MENTSÜK MEG ERNŐT!

raktáron

13,91 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

NAGY ÁDÁM-TRENCSÉNYI LÁSZLÓ-VESZPRÉMI AT

Kiadó

ATHENAEUM KIADÓ KFT

JEGYESEK KÉZIKÖNYVE

raktáron

7,24 € ÁFA-t tartalmazza
Szerző

TOMKA FERENC

Kiadó

SZENT ISTVÁN TÁRSULAT

Customer Reviews

0 reviews
0
0
0
0
0

Értékelések

Clear filters

Még nincsenek értékelések.

„SZIGET” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

1 2 3 4 5
1 2 3 4 5
1 2 3 4 5